Ne mondjunk le a közel-keleti békéről

A washingtoni és jeruzsálemi vezetők jelenleg Iránra összpontosítanak és ezért nem gyakran hallunk arról, hogy nagy baj van az izraeli-palesztin béketárgyalásokkal és Izrael elkerülhetetlenül lépked egy katasztrófa felé.

Benjamin Netanyahu miniszterelnök és Avigdor Lieberman külügyminiszter egyre több települést alapítanak Palesztinában, az elkobzott földeken. Míg azt állítják, hogy támogatják a „két állam” megoldást, a valóságban minden cselekedetük a Földközi tengertől a Jordán folyóig terjedő „Nagy Izrael” létrehozására irányul. Washington hangot adott annak, hogy ellenzi ezeket a lépéseket, de nem tett semmilyen komoly erőfeszítést sem a megakadályozásukra.

1967 óta konszenzus van a nemzetközi közösségben és az izraeliek többsége között is abban, hogy két politikai entitás legyen, az izraeliek visszatérésével az 1967-es határaikra, kivéve egyes kisebb földcseréket a határ mentén. Az Izrael által elfogadott 1978-as Camp David-i megállapodás a politikai és katonai erők kivonulására hívott fel a megszállt területekről, és George W. Bush elnök különösen támogatta, hogy ott egy palesztin nemzeti területet alakítsanak ki. Obama elnök még 2009 májusában is elfogadta ezt a koncepciót a béke alapjaként. Ezt a stratégiát most feladták, és Izrael szigorítja a több mint 2,5 millió palesztin mohamedán és keresztény által lakott Nyugati Part és Kelet-Jeruzsálem ellenőrzését.

Mélyreható különbség van a „két állam” és az „egy állam” között. Az első két nemzetet tervez, békésen egymás mellett élő polgárokkal, a két fő fél által megtárgyalandó feltételek mellett. A világ más vezetői közel egyetemesen elismerik, hogy ehhez szükséges az USA erős segítsége és befolyása, és az összes arab nemzetek támogatásukat ajánlották fel egy ilyen egyezményhez.

Az „egy állam” megoldás esetében, ha szavatolják a teljes állampolgársági jogokat, a palesztinok nagy szerepet fognak játszani az új nemzetben, valószínűleg többségben is lesznek a jövőben. Ha megfosztják őket ezektől a jogoktól, mint a föld alsóbbrendű és másodosztályú lakóit, úgy ez apartheid-rendszer lesz, amelyet a nemzetközi közösség nem fog elfogadni.

Mint Ehud Barak korábbi miniszterelnök 1999-ben mondta : „Minden kísérlet egyetlen politikai entitás kialakítására ezen a területen, szükségképpen vagy nem demokratikus, vagy nem zsidó államhoz vezet. Mivel, ha a palesztinok szavaznak, akkor ez egy kétnemzetű állam, ha pedig nem szavaznak, úgy ez egy apartheid állam.” Nyolc évvel később, Ehud Olmert miniszterelnök azt mondta, hogy ha a „két állam” megoldás összeomlik, Izrael „az egyenlő szavazati jogért folyó, délafrikai stílusú harccal fog szembe nézni, és amint ez megtörténik, Izrael államnak vége lesz”.

Ariel Sharon miniszterelnökkel az agyvérzése előtti, utolsó beszélgetésem alatt, ő vitatta az 1967-es határ és a kisebb „földcserék” jóváhagyását. Az volt a javaslata, hogy a Jeruzsálem közelében élő izraeli telepesek maradjanak, a palesztinok pedig kapjanak egy, a Nyugati Partot és Gázát összekötő földfolyosót, amelyen út és vasút létesíthető. Korábban azt is mondta, hogy a palesztin területek „megszállása borzasztó dolog Izrael és a palesztinok számára és nem folytatódhat vég nélkül.”

Shaul Mofaz, Izrael Kadima pártjának az új vezetője mondta nemrégen : „A legnagyobb veszély Izrael állama számára nem a nukleáris Irán”, hanem az, hogy Izrael egy napon megszűnhet zsidó állam lenni, mivel a palesztinok túlszavazhatják a zsidókat. „Így hát egy palesztin állam megteremtése Izrael érdeke.”

A nép már erősen kevert. Az izraeli állampolgároknak mintegy 20 százaléka palesztin, noha ők súlyos korlátozások alatt élnek. Az izraeli telepesek száma az én hivatalból való távozásomkor, 1981-ben mintegy 5 000 volt, ez körülbelül 525 ezerre nőtt azóta.

Azonban az egész régió változik. Egyiptom, a Carter Center és mások erőfeszítései a palesztin frakciók közötti megbékélés elérésére, ami új, demokratikus választásokhoz vezetett volna, meghiúsultak a palesztin belső nézeteltérések miatt, ezt tovább súlyosbította Izrael és az USA ellenkezése és a volt egyiptomi elnök, Hosni Mubarak beletörődése. Egyiptom újonnan választott vezetői viszont határozottan elkötelezettek a Fatah és a Hamas megbékélése érdekében és erősen támogatják a végleges rendezést, amelybe beletartozik a béke is Izraellel. Nemzetközi támogatással egy ilyen megegyezés teljesen lehetséges.

Reményt kelt annak a felismerése, hogy a „két állam” megoldáson alapuló „béke a Közel-Keleten” még lehetséges – de már nem sokáig.

(Ford. Szende Gy.)

Jimmy Carter : Don’t Give Up on Mideast Peace