Accueil du site > Történelem > Fasiszta újjáéledés > A szélsőjobboldal ellen a sötétség és a félelem eloszlatásával lehet (...)

A szélsőjobboldal ellen a sötétség és a félelem eloszlatásával lehet védekezni

jeudi 26 avril 2012, par Jean-Emmanuel Ducoin

A l’Humanité egyik szerkesztőjének cikke a szélsőjobboldali előretörés okairól, Sarkozy felelősségéről és az ellene való védekezésről.


FN (Nemzeti Front) : kihívás a baloldal számára

Jean-Emmanuel Ducoin szerkesztőségi cikke.

Szembe kell nézni a valósággal. Azzal ellentétben, amit még néhány hete hinni szerettünk volna, Marine Le Pen választási lendülete nem pukkadt ki teljesen. Közel 6,5 millió választó teljesen tudatosan a szégyen szavazólapját választotta. Ez egymillió szavazattal több, mint amit apja kapott 2002-ben. Teljesítménye, ami bár nem több, mint egy egyszeri eredmény, nemzeti beágyazottságánál fogva sokkolta a társadalmat. Szomorú, de el kell ismerni, hogy Jaurès és Hugo hazája súlyos beteg. Beteg a sarkozizmustól. Beteg a lepenizmustól. Gyakran mondják, hogy Franciaország „nagyon jobboldali”. Mondjuk inkább azt, hogy a jobboldal szélsőjobboldali. Mert láthatják ezt, amikor a jobboldal és a szélsőjobboldal ugyanazon a területen vitatkozik, amikor Nicolas Sarkozy bejelent egy szakszervezet-ellenes május 1-jét, ugyanazokat a szavakat használva, amelyek komor emlékeket ébresztenek a munkásosztályban, mit jelent ez ? Gyűlöletes, Vichyt idéző szillogizmusokat. És ennek nyilvánvaló jövőbeni következményeit…

Le Pen abból a vörös szőnyegből húzott hasznot, amelyet Sarkozy, Hortefeux és mások terítettek a lába alá.

Ha az érvelés önmagában nem is elegendő ahhoz, hogy megmagyarázza ezt a magas szavazati arányt, ne becsüljük le azt ! Nemzeti identitás, bevándorlás, iszlámamalgám, szélsőséges biztonsági módszerek, a kirekesztés logikája, stb. : ez a legrosszabb vitákhoz vezet, Sarkozy pedig megnyitotta az utat az FN tézisei számára, válság idején a nihilista és prefasiszta fenevad felébresztésével. Mert a társadalom atomizálása csak romokat és gyűlöletet eredményez. A történelem pedig egy változatlan dologra tanít bennünket : amikor a szélsőjobboldal szociális kérdésekről beszél, akkor kirívóan nagy a veszély ! Az FN-re adott szavazat csak egy „haragos szavazat” lenne, amelynek ritkán van ideológiai természete. Igaz ez még, amikor az idegengyűlölő eszmék bagatellizálása a maga teljes tragédiájában jelzi a sarkozizmus felelősségét öt év óta ? Igaz ez még, amikor az FN „eszméihez” való kapcsolódás a közvéleményben soha nem volt ilyen magas, közel 30 % ?

Hogyan lehetséges, hogy szerény, nyomorult egyének képesek addig a pontig eljutni, hogy saját érdekeik ellen szavaznak  ? Minden ésszerűen gondolkodó polgártársunkat megdöbbenti ez az ellentmondás. Az FN valósága tehát egy republikánus kihívás a baloldal számára. Ahhoz, hogy ezt megértsük, pótolják ezt néhány népi negyedről úgy készült tanulmányok, hogy sokan anélkül fantáziálnak róluk, hogy oda egyáltalán betették volna a lábukat ? Milyen volt például Le Pen szavazatinak aránya Seine-Saint-Denis-ben vagy Val-de-Marne-ban, olyan nagyon is becsmérelt megyékben, amelyekről aggasztó képekkel árasztanak el bennünket ? 13,5 % és 11,8 %, vagyis messze vannak a Délkeleten, Keleten, a falusi vagy városszéli negyedekben kapott szavazatoktól, ahol vidáman átlépte a 20 százalékot. Erkölcs ? Egyes nagy létszámú és elszegényedett területeken, amelyeket a lepenizmus területeiként jellemeznek, az ő „reprezentánsuk” nem sokakat képvisel…

Összegezve, Le Pennel szembefordulnak ott, ahol a franciák magukra vállalják azt, amilyennek lenniük kellene, szolidárisnak és univerzálisnak, ott, ahol a legjobban vállalják az egyenlőségre való törekvést, a bevándorlók leszármazottaitól kezdve. Vagyis, a lepenizmus visszaszorul és eltűnik ott, ahol a Baloldali Front fejlődik, amikor a szociális köztársaság aktivistái szívvel-lélekkel azoknak szentelik magukat, akik szenvednek, ebben a nehéz, de boldog feladatban, amit az emberek felvilágosítása jelent – az abszolút fegyver, hogy visszaszorítsuk a sötétséget és a félelmeket… A következő lépés ? Legyünk sokan, a szakszervezetek oldalán, a soraikban május elsején ! Általánosságban csak a szélsőjobboldal próbálja elfoglalni a párizsi utcákat, hogy szembemenjen a dolgozók követeléseivel. Sarkozy úgy döntött, hogy csatlakozik ehhez a lepenista hagyományhoz. Nincs ebben semmi meglepő.

Jean-Emmanuel Ducoin

Forrás : FN

Répondre à cet article


Suivre la vie du site RSS 2.0 | Plan du site | Espace privé | SPIP | squelette