Illúziók

http://www.guardian.co.uk/commentisfree/2012/apr/16/afghanistan-western-naivety-kabul-attacks Ross, Carne : Afganisztán – egy meztelen illúzió

Carne Ross : Afghanistan : an illusion exposed guardian.co.uk, 2012. április 16.

Hónapokkal a szövetségesek Afganisztán elleni támadása után, 2001-ben, nem voltak tálib támadások Kabulban. Most, mint a hétvégi tüzérségi, rakéta és öngyilkos támadások demonstrálják, ezek gyakoriak és halálosan hatékonyak. Ez az egyik mércéje a háború haladásának több mint tíz évvel később. Van sok más is. Az USA hadsereg egy magas beosztású tisztjének a lesújtó beszámolója szerint a tálibok most szabadon mozognak az ország nagy részén. Az USA erők csak azt a területet ellenőrzik, amelyet a megerősített bázisaikból látnak. Daniel Davis alezredes szerint ez azt jelenti, hogy az afgán hadsereg, mint a kormánya is, nem alkalmas és nem megbízható.

Feltételezték, hogy a háború befejezésekor a tálibok könyörgő félként érkeznek majd a tárgyalóasztalhoz, miután kellően „szétmorzsolták” őket a szövetséges támadások. Ez a stratégia a feje tetejére állt. Ha valaki könyörög, azok a szövetségesek lesznek, elkeseredetten törekedve olyan megállapodásra, amelyről valamilyen korlátozott „győzelemként” beszélhetnének, mielőtt kivonulnak. De, ha a hétvégi események jeleznek valamit, úgy a tálibok nem látszanak nagyon érdekelteknek a tárgyalásokban.

Miért ment ez ilyen rosszul ? Az utólagos bölcsesség világosságával, (mert valamikor a háború lelkes támogatója voltam), úgy tűnik, hogy fatális hibát vétettek, még mielőtt a kampányba kezdtek volna. Bonnban nemzetközi konferenciát hívtak össze egy politikai stratégia felépítésére, amely követte volna az elkerülhetetlen katonai győzelmet. Egy mérsékelt pastun vezette volna a kormányt, amelyben ott lettek volna az összes frakciók és etnikumok, vagy legalább azok, amelyeket mi jóváhagyunk. Ezt az új elrendezést a hagyományos loya jirga , vagy „afgán stílusú demokrácia” támogatta volna, ahogyan egyesek nevezték. Ez elfogadhatóan hangzott, és a „nemzetközi közösségben” mindenki aláírta.

De az új Afganisztán ténylegesen csak fantázia volt. Néhány héttel Bonn után, a szövetséges erők gyorsan kiűzték a Talibánt, legalább is Afganisztán egyes részeiből. Létrejött a Karzai-kormány. Az illúzió nem múlt el. De a fantázia hiányosságai már 2002-ben is nyilvánvalók voltak azok számára, akik figyeltek. Valójában nyilvánvalók voltak már Bonnban is.

Az egyik frakció, amelyet nem kértek fel az új Afganisztánban való részvételre, persze a Talibán volt. Egyszerűen feltételezték, hogy el fog tűnni. Amikor, kevéssel az invázió után, rövid ideig a kabuli brit követségen szolgáltam, nem is kérdezte senki, miért hiányzott a szövetséges jelenlét nagy déli övezetekben. A fő légi bázison, Bagramban, a katonai műveleteket úgy állították be, mint a hegyekbe űzött erők foszlányainak a „kitisztogatását”.

De emlékszem egy SAS**-parancsnokra, aki nem tűnt meggyőződöttnek ebben a rózsaszínű narratívában. Talán már látta az előjeleket.

Egy magas rangú hivatalos személyt kísértem, aki az új szövetségeseinket látogatta az ország északi és nyugati részében (senkit délen). Mindenki azt mondta nekünk, hogy a loya jirga majd elhozza a kívánatos demokratikus stabilitást. Senki sem említette, hogy a partnereink ebben a projektben gyakran inkább zsarnokokként, mint demokratákként viselkedtek. Az egyikük odaadóan két tankhoz kötöztette az ellenfeleinek a végtagjait, majd a tankokat ellentétes irányba indították.

Az összes fegyver és pénz a szövetségeseké volt. Csoda-e, hogy minden afgán, akivel találkoztunk, azt mondta nekünk, amit hallani akartunk ? Minden találkozóra állig felfegyverzett katonai osztagok kísértek minket. Ami a pénzt illeti, a kabuli követségen csak sotto voce motyogták, hogy rendszeresen pénzzel teli tárcákat adtak az új minisztereknek és haduraknak „a mi oldalunkon”. Még a kedves Mr. Ez-és-Ez is, aki olyan jól beszélt angolul és jól mutatott a TV-ben, benne volt. Ma csak az meglepő, hogy olyan megdöbbentnek látszunk a Karzai-kormány korrupt volta miatt, amelyet mi segítettünk korrumpálni. Az igazság az, hogy a szövetségesek nem létesítettek új, demokratikus Afganisztánt. Ehelyett az egyik oldalhoz csatlakoztunk egy polgárháborúban, amely évtizedek óta tombolt, a szövetségesek jelenlétében sem szűnt meg, és teljes erővel fog kiújulni, amikor a nyugati erők eltávoznak. Meglepőnek tűnik most, hogy ilyen szándékosan naivak voltunk. Annak idején mindez olyan józannak látszott.

Bementünk Afganisztánba és próbáltuk azt a saját fantáziánknak megfelelővé tenni, nem ismerve a már bonyolult realitásait. Az országnak csak kis részeit szálltuk meg, de azt deklaráltuk, hogy az egészet leigáztuk. Új „demokratikus” rendet építettünk, de kizártuk belőle azokat, akik a legvalószínűbben ellenezték, miközben belevettük a brutális és korrupt alakokat (majd valamivel tovább korrumpáltuk őket).

Az, hogy ezek az ellentmondások most olyan világosan látszanak, emlékeztet arra, milyen buták voltunk.

1 az afgán törzsi nagytanács 2 SAS = Special Air Service (különleges légierő) (Ford. Szende Gy.)