A közönség tombol. Az ellenfelet bíztatják. A soraikban zúg, morajlik a tömeg, őrjöng a vállalkozók hada, fogvicsorgatva szurkol a tőkés világ színe java. Miközben körmét rágva gubbaszt csekélyke szimpatizáns a balpáholyban. Ha véletlenül sikerül egyet-egyet ütnie, kezüket lendítve önfeledten felugranak, hogy a következő pillanatban már vissza is zuhanjanak a helyükre, látva a kemény sorozást. Ők a „bázis”, akik még tartják benne a lelket és ő bennük, viszont.
A szimbólumok világából visszatérve nézzünk szembe a realitásokkal.
Gyurcsány két éves regnálása alatt a szocialista párt elveszítette szavazóbázisa majd kétharmadát. Ezen az eltelt két hónap sem javított szignifikánsan a Syma csarnokbeli pártértekezleten bemutatott teátrális előadása után sem – hiszen stagnálnak a népszerűségi adatok - amellyel elérte, hogy az SZDSZ maga mondja fel a koalíciót, ahelyett, hogy ő maga rúgta volna ki őket. Ezért senki nem gondolja komolyan, hogy nem megrendezett színpadi produkció volt az egész. Olyan monodráma, melynek hőse akkor sem tudna a paulusi útra lépni, ha valóban az őszinte megbánás szólna belőle, mert rajta a bélyeg és nem hisznek neki. Miközben a nép gyanakszik és nem hisz, más hamis prófétához eseng. E prófétához járnak audenciára a nép barátaiként nem jegyezhető vállalkozó világ prominensei, de ott liheg a nemzetközi nagytőke is és szinte már leplezetlenül küldi üzeneteit, hol személyesen, hol felbérelt hitelminősítői által.
Ki ne vette volna észre, hogy a közelgő kurzusváltást kész tényként kezelő vállalkozói szervezetek Orbánnal tárgyalnak, hogy Felcsúti Péter a Bankszövetség új elnöke a Népszavában fejtette ki, hogy milyen mértékben elégedetlen a nemzetközi pénzvilág a nálunk megszerezhető profittal.
A „bezzeg” országokra hivatkozva a lineáris adózás felé terelnek bennünket és a nép - az istenadta – nem veszi észre, hogy most készül a másik nagy átverés, hiszen mint Matolcsy megüzente – az előrehozott választás után - a Fidesz kormánya 1,5-2 év alatt 1000 milliárdot vonna el a lakossági fogyasztásból, hogy a vállalkozói világ nyereségesebb legyen. Vagy ki ne érzékelné, hogy a szadesz távozása csak a sikeresebb visszatérés reményében történt, hiszen már a szakértő miniszterelnökről szaval a párt elnök-esélyese.
Igaza van tehát részben Tamás Ervinnek a Népszabadságban, hogy ami tétlenségnek látszik az MSZP-ben, az maga a tehetetlen vergődés, hiszen kétszeresen be van kerítve : az ellenzéke által heccelt társadalom és a gazdasági élet szereplői által egyrészről, másrészről belső megosztottsága által, amely abból a szégyenérzetből is fakad, amelyet miniszterelnök-pártelnöke stigmái miatt kell naponta elszenvednie. A bolsevik attitűdök még túl erősek a hatalomban lévő és a hatalomba igyekvő csoportokban egyaránt. Ezt jól látjuk az ellenzék soraiban is. De ugyan ezek a motiválják az MSZP-t is.
Ami a csoportszociológia szerint minden más esetben logikus lenne, az itt nem működik. Jól látható, hogy az MSZP társadalmi megítélése ma már döntően az őt megjelenítő miniszterelnök-pártelnök személyén múlik, mégsem tudja elszánni magát az elnökség, hogy hátrébb vonja, vagy átmenetileg mellőzze, még akkor is, ha vitathatatlan hasznot is hozott korábban számára. Igaz akkor vele kellene távozni többségüknek is.
Ezt a problémát felelős államférfiként Gyurcsány oldhatná meg, azzal, hogy elegáns gesztussal hátrébb lépve, maga ajánlaná utódját a „bázis” figyelmébe és támogatásába, a sikeresebb szereplés és működés érdekében. Olyat, aki eddigi párt-politikusi működésével kivívta az emberek elismerését, bírja bizalmukat, szociálisan és ideológiailag elkötelezett, empatikus személyiség és ráadásul a politikai ellenlábasaival is beszélő viszonyban van. Megrögzött patriarchális viszonyaink ellenére talán sikeresebb lenne most egy hölgy.
Néhány záró megjegyzés
Ezek után – amit nem először fogalmazok meg – fel kell tenni a kérdést :
Hajlandó-e a párt őszintén szembenézni az objektív ténnyel, hogy Gyurcsány ma már akadálya az erkölcsi kibontakozásnak ? E nélkül pedig a társadalmi megítélésünk akkor sem fog változni, ha látszólag kedvezőbb intézkedéseket hoz a kormány az adott lehetőségek között, melyek rendkívül szűkre szabottak.
A helyzet ma olyan, hogy csak az erkölcsi tőkét tudnánk kamatoztatni, ha megnyitnánk a „zárolt betéteket”.
Ehhez azonban néhány dolog szükséges.
1. Először is – a legalsó szintektől felfelé teljes tisztújítást kell végrehajtani, amely magába foglalja új pártelnökség megválasztását is, melyre csak akkor van remény, ha egy teljesen új személyi összetételű kongresszus választja meg az elnökséget és a pártelnököt is.
2. Meg kell újítani a párt más vezető testületeit is. Mindenek előtt a választmányt.
3. A párt és a kormány szintjén őszinte párbeszédet kell folytatni a társadalom meghatározott csoportjaival. Új kormánypolitikát kell hirdetni, melyben világos célokat és prioritásokat kell meghatározni.
4. Gesztusokat kell tenni a szociális partnerek felé. Mindenek előtt a szakszervezetekkel kell rendezni a viszonyt. Olyan megállapodást kell kötni velük, amely legalább két évre biztosítja a munkabékét, viszont jelentősen meg kell növelni mozgásterüket, társadalmi befolyásukat. A kötelező ágazati megállapodások felé kell tolni a tárgyalásokat. Ehhez azonban át kell gondolni az OÉT szerepét és erősíteni kell a Munkatörvénykönyvben a munkavállalói jogosítványokat.
5. Meg kell határozni a viszonyunkat a kapitalizmussal szemben, különösen a globálkapitalizmus viszonyai között. Adott kereteket között létjogosultsága van a protekcionista megoldásoknak a hazai piacok és termelő kapacitások védelme érdekében.
6. Újra kell gondolni a föld kérdést. A mezőgazdasági termelés támogatási rendszerében prioritást kell kapni a foglalkoztatásnak. Az ország egyes vidékei foglalkoztatási kérdésének ez az egyetlen megoldása.
7. A terhek enyhítése érdekében újra kell tárgyalni a konvergencia programot.
8. Az összes érdekelt társadalmi partner bevonásával meg kell teremteni annak feltételét, hogy az elmúlt 18 év összes privatizációs szerződésének ellenőrzése megkezdődjön a vonatkozásban, hogy a szerződésekben vállalt kötelezettségek miként teljesültek. A nem teljesítéseket akár jogi eszközökkel számon kell kérni.
9. A nemzetpolitikában elkövetett mulasztásokat korrigálni kell.
10. A liberális oktatáspolitika következményeit fel kell számolni az iskolarendszerben és különösen a kis iskolák fennmaradását minden eszközzel biztosítani kell.
11. Az állam szerepét újra kell gondolni. Ebben számos hasznos tanulsággal szolgált az a konferencia, melyet a Fenntartható Fejlődés Munkacsoport kezdeményezett a közelmúltban. Ennek érdekében állami kezelésbe kell vonni mindazon közintézményeket, melyek csak állami kezelésben képesek hatékonyan ellátni a feladatukat. Ezek között mindenek előtt a rendelőintézeteket, kórházakat és az iskolákat kell érteni.
12. Fel kell hagyni azzal az értelmetlen versenyszemlélettel, amely egyoldalúan meghatározott neoliberális szempontrendszer alapján rangsorolja és szembeállítja a térség országait. Ennek hátterében nem az országok polgárainak érdekei jelennek meg, hanem a globalizációban érdekelt multiké. Ehelyett - ez ellen - az érintett országok együttműködésére, e megosztó törekvések elleni fellépésre kell helyezni a hangsúlyt.
Cikkem második felében a legfontosabb feladatokat kívántam felvillantani, amely mentén a hátralévő két év még sikert is hozhatna, mindenek előtt az ország népe számára.
RSS 2.0