Ennek oka pedig az lenne, hogy a túl magas adókulcs miatt már nem érdemes többet dolgozni, ezért csökken a gazdasági tevékenység és az ebből származó adóbevétel is. Ahhoz, hogy ez az elmélet igaz legyen két feltételnek kellene teljesülnie. Először is, hogy az adó alanyok úgy döntsenek, hogy helyettesítik a munkát a szabadidő javára azért, hogy kevesebb adót fizessenek, ahelyett, hogy több munkával pótolják a többlet adófizetési kötelezettségüket. Ez egy nem valószínű feltételezés.
És itt lép be a második feltétel : az adókulcsnak, a legmagasabb sávban 100%-osnak kellene lennie ahhoz, hogy már ne érje meg dolgozni, és többet keresni. Ilyet még senki se látott sehol a világon. Amikor átlépünk egy magasabb adókulcsos jövedelem sávba akkor az azért azt is jelenti, hogy bár arányaiban több adót fizetünk, de összességében több a jövedelmünk is.
A 2004-es adótörvény értelmében a francia Raffarin kormány folytatja Chirac jövedelemadó csökkentési programját : 5% 2002-ben, 1% 2003-ban és 3% 2004-ben. Ezt azzal magyarázzák, hogy céljuk a kereslet élénkítés a vásárlóerő növelésén keresztül.
Az adócsökkentés a közvetlen adókat érinti, vagyis a jövedelemadót, az örökösödési adót és a vagyonadót (csak megjegyezzük, hogy Magyarországon a vagyonadó esetleges bevezetésének még a gondolata is szinte szentségtörésnek számít) illetve a vállalatok nyereség adóját. Tehát az adócsökkentés kizárólag a gazdag rétegeget és a vállalatokat érinti.
Tehát a gazdagok még gazdagabbak lesznek, de az biztos, hogy a gazdaságélénkítési program ettől nem lesz eredményes. A gazdagok nem a fogyasztásukat fogják növelni, hanem a megtakarításaikat, míg a szegényebb rétegek fogyasztása változatlan marad.
A kormány ezt pontosan tudja. De akkor miért szívóskodik ? Azért mert az adócsökkentés, - mint a liberális program alfája és omegája, - igazi célja az, hogy csökkenjenek a szociális és közkiadások, és így teret adjanak a magántőke beruházásainak. Nagyon trükkös : az adócsökkentés szinte megfojtja a szociális és közösségi szervezeteket, amelyek csődbe jutnak, és akkor meghívják a külső finanszírozót, amely - nagy éhesen - már csak erre várt.
Tulajdonképpen meglepődhetnénk : miért érdekli a magántőkét az a beruházás, amit nem győznek veszteségesnek, és nem hatékonynak feltüntetni ? Ha erre a kérdésre válaszolunk, akkor beástuk magunkat a liberális gazdaságpolitika legmélyébe. Először is : a nem kereskedelmi szolgáltatások hasznosak, a költségeiken keresztül meg lehet becsülni a pénzügyi értéküket is, de nincs közvetlen kereskedelmi áruk, tehát a tőke beruházás itt nem tud megtérülni. Ez a legnagyobb hibájuk a liberálisok szemében.
Másodszor : a közösségi feladatok és tevékenységek kollektív döntés eredményei, amelyek anticipálják, kivetítik a közösség jövőbeli szükségleteit. Az uralkodó véleménnyel ellentétben a közszolgáltatásokat nem az előzetesen, a magán szektorban megtermelt jövedelemből finanszírozzák, hanem az adminisztratív, közösségi szektor közalkalmazottai is egy többlettermelést és jövedelmet állítanak elő, amely egyenlő ezeknek a szolgáltatásoknak a pénzügyi árával, bekerülési költségével. Az adó tulajdonképpen utólag elismeri ezeknek a szolgáltatásoknak a társadalmilag elfogadott hasznosságát és kifejezi azt az árat, amit a lakosság közösen hajlandó fizetni értük, úgy, hogy mindenki a képességei szerint fizet nem pedig a felhasznált mennyiség után.
Nem kizárólag a kereskedelmi tevékenységek jövedelmei képezik az adóbevételeket, hanem a magán és a közszféra által előállított összjövedelem termeli ki azokat. De hogyan ? A válasz logikus : nem termelheti ki az adót egy olyan tevékenység, amely éppen az adóból jöhetett csak létre. Ha végig visszük ezt a logikát és feltételezünk egy olyan helyzetet (Magyarországon ehhez nem is kell olyan túl élénk fantázia), ahol a magán szektor nem létezik és minden közösségi tulajdonban van, akkor a teljes termelés közösségi, és nem lehet azt mondani, hogy ez a közösségi termelés a magán szektor adójából jött létre, hiszen az nem létezik. A közösség egyszerűen megtermelte azokat a javakat és szolgáltatásokat, amelyekre szüksége volt, szétosztotta az ebből keletkezett pénzügyi jövedelmeket, melyek így visszakerültek az eredeti létrehozóikhoz, mint társadalmi kifizetések.
De térjünk vissza a jelenlegi gazdasági helyzethez, ahol az árutermelő szektor túlsúlya a jellemző : a tőkét zavarja a nem árutermelő szektor léte, az a munkaráfordítás, ami a közszolgáltatásokat állítja elő, és nem árú termelésre használódik fel.
Kevesebb adó befizetés nem hozna több szabadságot csak azon keveseknek, akik biztosak lehetnek abban, hogy nem fenyegeti őket a munkanélküliség, sem pedig az élet más kockázata. A többieknek, vagyis a társadalom széles többségének kevesebb adó befizetés a közösségi szolgáltatások csökkenését és minőségi romlását eredményezné, nyomor telepek kialakulását, kevesebb szociális védelmet, a jövőtől való félelmet, amit „szociális bizonytalanságnak” hívnak, máshogy kifejezve a társadalmi kapcsolatok leromlását. Az adó csökkentés megöli a társadalmat.
RSS 2.0