A válság

A válság kétféle megközelítése
Nálunk is azt várja a kormány, hogy a krízis által sújtott emberek zokszó nélkül vegyenek részt a világválságba sodort rendszer mentésében. Nyeljék le az azon nyomban meghirdetett megszorításokat, a munkabérek befagyasztását, a 13. havi fizetések és nyugdíjak felszámolását, húzzák meg csendben magukat a munkanélküliség csapásai alatt. Egy tv interjúban a miniszterelnök hirtelenjében kijelentette, hogy a válság legnagyobb vesztesei a részvénytulajdonosok, de úgy látszik azonnal rájött állítása (...)

A válság kétféle megközelítése

Nálunk is azt várja a kormány, hogy a krízis által sújtott emberek zokszó nélkül vegyenek részt a világválságba sodort rendszer mentésében. Nyeljék le az azon nyomban meghirdetett megszorításokat, a munkabérek befagyasztását, a 13. havi fizetések és nyugdíjak felszámolását, húzzák meg csendben magukat a munkanélküliség csapásai alatt. Egy tv interjúban a miniszterelnök hirtelenjében kijelentette, hogy a válság legnagyobb vesztesei a részvénytulajdonosok, de úgy látszik azonnal rájött állítása illetlenségére – a beszélgetésről többé nem esett szó. Szükségképpen másként ítéli meg a mai pénzügyi-gazdasági válságot a tőke tulajdonos, és másként a mindennapi ember. Természetes, hogy a pénzember, a tulajdonos a létalapjáért aggódik, a piac összeomlásától, a banki csődtől, a hitel elapadásától félti érdekeltségeit. Segítségül tudja hívni államát, sürgeti a költségvetés tartalékainak bedobását, az európai központi bank, a világbank, a valutaalap beavatkozását. Az egyszerű emberek számára régi igazságok jönnek újból elő. A válságot a tőkés, a kapitalista rendszer robbantotta ki, talán mégiscsak ezt kellene megszüntetni. A piaci káosz helyett át kellene térni egy észszerű, ellenőrzött, szabályozott, tervezett és tervezhető gazdaságra, amelyben a társadalom szükségleteinek a felmérése és a rendelkezésre álló eszközök alapján elkerülhető lenne a kezelhetetlen anarchia. Ahol nem a pénzpiac, a bankok és a befektetési, spekulatív alapok érdeke diktál, ahol megszűnik az az elképesztő helyzet, hogy emberek milliói azért nélkülöznek, mert a megtermelt áruk eladhatatlanok. A képlet így természetesen túlontúl egyszerű. Egyfelől a gazdasági, politikai hatalmat kezében tartó burzsoázia érdeke, hogy a válság, a munkanélküliség, a tömegessé váló nélkülözés okozta népharag ne robbanjon, hogy kisebb engedményekkel, segélyekkel, szociális intézkedésekkel és ámításokkal – a helyzet kilátástalanságával megbénított embereket megadásra, passzivitásba kényszerítsék. Nálunk, a mai Magyarországon, ehhez a stratégiához az is hozzájárul, hogy az új uralkodó elit csoportjai évek óta ádáz harcot folytatnak a hatalomért. Hogy a „szocialista” kormánynak nap mint nap meg kell küzdenie a „baloldali” lózungokkal operáló jobboldali ellenfelével. Innen a „populista” ígérgetések mindkét oldalról, ami természetesen csak fokozza az emberek zavarodottságát. Nem beszélve a fasisztoid szélsőjobb cigányellenes, kommunistaellenes hadjáratának az emberek tisztánlátását még inkább összekuszáló hatásáról. De a másik oldalon is bonyolultabb a képlet. Nemcsak azért, mert a széles körben tovább élő – sőt ismét felerősödő – nosztalgia ellenére, a szocializmus mint kézenfekvő megoldás fölöttébb elvontnak, egyelőre irreálisan távolinak, megvalósíthatatlannak tűnik. Hanem azért is, mert a sokszor sok tekintetben zavarodott baloldalon, nem lehet nem törődni a rohamosan súlyosbodó válság mindennapi következményeivel, az üzemek bezárásával, a bankbetétek, megtakarítások sorsával, a szociális ellátórendszert érő csapásokkal, a széles tömegek, a különböző rétegek sorsával. A szakszervezetek, a baloldali szervezetek szükségképpen fellépnek az egyszerű emberek védelmében. Így vagy úgy kimondják : ne fizettessék meg a néppel a rendszert hatalmukban tartó kapitalisták csődjét. Szavuk van a hatalom által elképzelt és alkalmazott válságkezelő intézkedésekkel kapcsolatosan, hiszen azok közvetlenül érintik az emberek létfeltételeit, megélhetési lehetőségeit. Küzdenek a válságkezelés költségeit száz módon is a tömegekre hárító megszorítások, és a nagyvonalú bank és multi mentő csomagok ellen. Helyeslik a csődöt mondott ultraliberális politika elvetését, az állami eszközöknek a „piacélénkítést”, a termelés beindítását szolgáló átfogó akciós bevetését. A mi magyarországi körülményeink közt támogatják a kormánynak a szélsőségesek visszaszorítását célzó gyáva lépéseit. Legföljebb ismételten szóvá teszik : mi az oka a „szocialista” kormány erőtlenségének ? Miért masírozhatnak falvainkban és szlovák földön háborítatlanul az egyenruhás, bakancsos gárdisták, darutollasok, miért toborozhat nyíltan Jászkiséren az újjászerveződött gömbösi MOVE, miért nem lép fel a kormány kellő eréllyel a cigány lakossággal szembeni merényletek ellen ? Milyen alapon jelentheti ki a miniszterelnök a mélyülő bel- és külpolitikai válság közepette, hogy nálunk nincs fasiszta veszély ?

Sipos János