A válság az Egyesült Államokban

A gazdasági válság az Egyesült Államokban
A pénzügyi világválság megmozgatta a világ nagytekintélyű vezetőit, nemrég Washingtonban összejöttek a G20-ak állam és kormányfői, hogy megtanácskozzák a pénzügyi területen megteendő intézkedéseket. Bár ők maguk semmiben sem tudtak megállapodni, megbízták pénzügyminisztereiket, egy közös javaslat áprilisig történő kidolgozásával. Az események azonban felgyorsultan haladnak előre, a pénzügyi válságról mindinkább kiderül, hogy egy súlyos általános világgazdasági válságnak, vagy más (...)

A gazdasági válság az Egyesült Államokban

A pénzügyi világválság megmozgatta a világ nagytekintélyű vezetőit, nemrég Washingtonban összejöttek a G20-ak állam és kormányfői, hogy megtanácskozzák a pénzügyi területen megteendő intézkedéseket. Bár ők maguk semmiben sem tudtak megállapodni, megbízták pénzügyminisztereiket, egy közös javaslat áprilisig történő kidolgozásával. Az események azonban felgyorsultan haladnak előre, a pénzügyi válságról mindinkább kiderül, hogy egy súlyos általános világgazdasági válságnak, vagy más néven túltermelési válságnak volt a bevezető mozzanata. Az intézkedések iránya is kezd változni, a bankok mentése mellett egyre többet foglalkoznak az ipari óriások és a kis és középvállalkozások mentésével. Nekünk Magyarországon a kérdés két okból is nagyon fontos : egyrészt, mert gazdaságunk állapota predesztinál bennünket arra, hogy a válság nálunk különösen súlyossá válhat ; másrészt azért, mert kormányunk és az országgyűlés a pénzügyi egyensúlyt helyezi előtérbe, súlyának nem megfelelően foglalkozik a kibontakozó válság szociális oldalával. Szavakban ugyan elismerik, hogy jönnek a leállások és csődök, növekszik a munkanélküliség és a szegénység, aminek a szintje már eddig is szinte elviselhetetlenül magas volt, de továbbra is megszorító költségvetést fogadnak el, és megelégszenek azzal, hogy majd a beruházások mérséklő hatást fognak kiváltani. A politikai helyzet is rendkívül feszült. A növekvő elégedetlenséget a jobboldal lovagolja meg, az évek óta tartó hamis propaganda zavart okozott az emberek gondolkodásában. Látható, hogy vannak, akik szítják a társadalmi elégedetlenséget, ordas eszmék és gyilkos tettek szaporodó sokaságával találkozunk szinte nap mint nap, miközben a kormány és a parlament a pénzügyek eddig elmaradt rendbetételével foglalkozik, ami az adott pillanatban reménytelen vállalkozás. Nagy késéssel és nyögvenyelősen az EU is határozott egy 200 milliárdos élénkítési programról, de a szolidaritás elvét semmibe véve „az ahány ország annyiféle megoldás” jelszava alapján. „Azok az országok, amelyek pénzügyi helyzete rossz, – idézi a Népszabadság (2008. 08. 27.) Barroso bizottsági elnök és Almunia pénzügyi biztos nyilatkozatát – nem élhetnek a költségvetési élénkítés eszközével, számukra az alapok átcsoportosítása, a többiek lendülete adhat segítséget. Sem a valutaalap, sem az unió nem azért adott és ad hitelt, hogy az érintettek azt elköltsék, hangoztatták”. Az álláspontban a józan ésszel szembenálló logika nyilvánul meg, mert a segítséget nem oda irányítják, ahol a legnagyobb a baj, azokon, – mondják, – majd a többiek lendülete segít, és a hitelt nem azért adják, hogy akik kapták, azok azt fel is használják. * A világgazdaság és benne Magyarország helyzetét és a mozgások irányát manapság nem könnyű megítélni, ezért tanulságos megvizsgálni, hogyan érvényesülnek a válságok történetéből ismert általános vonások, és milyen sajátosságai vannak a válságnak az Egyesült Államokban, amely mostanáig a világ vezető tőkés nagyhatalma volt. Nem véletlen, hogy onnan indult ki a világválság. A válság az Egyesült Államokban a jelzáloghitelek összeomlásával kezdődött, nagy számú bankcsőddel és a tőzsde súlyos, általános visszaesésével folytatódott. Ez nem meglepő, a korábbi válságokban is a pénzügyi szektor, mint legérzékenyebb, mutatta a válság első jeleit, és gyakran jelentős időközzel követte az ipar és a kereskedelem összeomlása. Ezúttal a pénzügyek mellett néhány szektor megingása is rögtön jelentkezett, az ingatlan piac, amely a gazdaság jelentős ágazata, együtt esett össze a jelzáloghitelekkel, az építőipari termelés már 2006-ban csökkent és visszaesése 2007-ben erősödött. Itt azonban megáll a múltbeli válságokhoz való hasonlóság. Az Egyesült Államokban már hosszú ideje leépül a feldolgozóipar, amely egykor gazdaságának fő húzóereje és büszkeségének tárgya volt. A feldolgozóipar és a pénzügyek (bank, biztosítás, ingatlan, bérbeadás és leasing) GDP-hez való hozzájárulása (hozzáadott értéke) ellentétes irányú mozgását mutatja az alábbi táblázat :

A GDP százalékában 1990 2000 2007 Feldolgozóipar 16,3 14,5 11,7 Pénzügyek 18,0 19,7 20,7

Hasonló szerkezetváltást mutat az amerikai statisztika által rendszeresen használt két kategória, a magángazdaság áru (termék) termelése (mezőgazdaság, bányászat, alapanyagtermelés, feldolgozóipar) és a magángazdaság szolgáltatásainak hozzáadott értéke között :

A GDP százalékában 1990 2000 2007 Árutermelés 23,7 21,2 18,9 Szolgáltatások 62,4 69,7 68,5* * A 2007. évi szolgáltatási adatban már mutatkozik az augusztusi visszaesés hatása.

Amerikában tartós ipartalanítási folyamat megy végbe, a gazdaság egyre nagyobb mértékben a behozatalra építi áruellátását, miközben a fogyasztást a forrásokat meghaladó mértékben növeli. A 2001. évi megtorpanást követő hat évben az USA GDP-je évi 2,3 százalékkal, míg a háztartások fogyasztása évi 2.9 százalékkal, az állami szektor a GDP-vel azonos ütemben növekedett. A bruttó magánberuházás váltakozó ütemmel átlagban mindössze évi 0,6 százalékos növekedést ért el, míg az export évi 3,8, az import 4,2 százalékot. A külkereskedelem aránya az amerikai gazdaságban folyamatosan növekszik és egyre meghatározóbb szerepet játszik. A behozatal értéke 2007-ben a GDP 14,1 százalékát tette ki, többet, mint a feldolgozóiparé. Párhuzamosan növekedett a kereskedelmi mérleg hiánya is, az áruforgalom hiánya a GDP 5,7 százaléka volt. Az egyenleg hiány 29,3 százaléka Kínával, 23,6 százaléka az OPEC országaival, 19 százaléka a szabadkereskedelmi partnerekkel, Kanadával és Mexikóval, 11,4 százaléka az EU-val és 10,3 százaléka Japánnal szemben állt fenn. A hiány legnagyobb tétele, 41,4 százalék az ipari fogyasztási cikkekben mutatkozott, a nyers és alapanyagok import többlete a nyersolajat és olaj termékeket is beleértve 40 százalékot, a közlekedési eszközöké 17,4 százalékot tett ki. E folyamatot Amerika értékpapírok, államkötvények kibocsátásával finanszírozza és egyre inkább eladósodik partner országaival szemben. A legnagyobb hitelező Kína, amelynek dollár tartalékai a legújabb hírek szerint már elérik a 2000 milliárd dollárt. Bush elnök több alkalommal is a hitelezők segítségét kérte a pénzszűke áthidalására, és a hitelezők kisebb-nagyobb támogatásban részesítették az országot. Az adatokból világosan kitűnik, hogy az Egyesült Államok gazdaságpolitikája folytathatatlan volt, mély gazdasági válsága már küszöbön állt, amikor a pénzügyi válság beköszöntött. A fogyasztás növekedését és a háborúkat, a növekvő katonai kiadásokat, áttételesen, a partnerek finanszírozták. Emellett az életszínvonal növekedése rendkívül egyenlőtlen volt. „Tény, – írta Robert Reich professzor, volt munkaügyi miniszter (The Financial Times, 2008. 01. 29.) – hogy a középosztálybeli családok kimerítették azokat a boldogulási mechanizmusokat, amelyeket több mint három évtizeden át használtak, hogy megéljenek a közepes bérekből, amelyek alig nagyobbak az inflációra korrigált 1970-eseknél. A férfiak bére ténylegesen kisebb, mint akkor volt : Egy harmincas éveiben járó fiatalembernek most 12%-kal kisebb a bére, mint a hasonló korúnak volt 30 éve. Mégis, már évek óta, Amerika középosztálya a fizetésén túl költve él. A középosztály életstílusa virult, noha a közepes bérek alig moccantak. Ez véget ér, és az amerikaiak kezdik érezni a következményeket”. … „A legtöbb amerikai még nem prosperál a harminc éve megjelent, high-tech globális gazdaságban. Az azóta végbement gazdasági növekedés majd minden előnye kevés embernek jutott, a legfelső szinten”. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a szegénységi küszöb alatt élők száma a hivatalos statisztikák szerint a 2000-es 31,6 millióról, a lakosság 11,3 százalékáról 2006-ra 36,5 millióra, a lakosság 12,3 százalékára nőtt, akkor bízvást levonhatjuk a következtetést, van és különösképpen most a válságban lesz túlkínálat a piacon. Csakhogy ezt a kínálatot nem az ország termelése, hanem a partner országok túltermelése hozta létre. A globalizációs folyamatokban a hiányok és többletek összefonódnak, az egyik ország túltermelése az exporton keresztül egy másik ország piacán jelenhet meg. * Az amerikai gazdaság jövőjéről joggal jelennek meg olyan értékelések, amelyek hosszú, elhúzódó válságra számítanak mind a szükségképpen bekövetkező elszegényedés mind a gazdaság súlyos szerkezeti problémái miatt. Az előrejelzések azt valószínűsítik, hogy 2009-ben a fejlett országokban nem lesz növekedés, vagy csökkenés következik be, és feltételezik, hogy a kínai gazdaság növekedése a világméretű növekmény mintegy felét fogja adni. A kapitalizmus hívei körében jelentkezik egy olyan remény, hogy a kapitalizmust most a kínai gazdaság húzóereje fogja megmenteni. A gazdasági válság jelei Kínában is kezdtek megmutatkozni, főleg a délkeleti Guangdong tartományban, ahol a könnyűipari fogyasztási cikkeket gyártó üzemek ezreit kellett bezárni. A kínai tőzsde is megérezte a válságot, a részvények árfolyama 70 százalékkal csökkent, de a gazdaság növekedése országos méretekben csak viszonylag kismértékben lassult, és a kiskereskedelmi forgalom élénk. A Kínai Népköztársaság kormánya november 9.-én nagyszabású gazdaságélénkítő programot jelentett be. A beruházásokat és a hazai fogyasztást egyaránt ösztönző program 4000 milliárd yuant, mintegy 600 milliárd dollárt irányoz elő a következő két évre. Arra törekszenek, hogy a növekedést évi 8 százalék körüli szinten tartsák. Kína jó eséllyel számíthat e program megvalósulására, mert deviza tartalékai hatalmasak és a lakosság és az állam belső eladósodása is alacsony szintű. Morva Tamás