A Tőzsde ; az „elmélet” és a tények
A Tőzsde egy piac, ahol részvényekkel kereskednek. A részvények tulajdonosi jogokat megtestesítő értékpapírok, mely tulajdonosi jogok, a vállalatok alaptőkéjére vonatkoznak. Az új típusú kapitalizmus védelmezői szerint a tőzsde négy fontos szerepet is betölt, úgymint finanszíroz, értékel, szabályoz és segíti a vállalatok átalakítását. Ha viszont figyelmesen megvizsgáljuk a tényeket, akkor nem csak azt tapasztaljuk, hogy ezt a négy funkciót nem tölti be, de azt is, hogy a tőzsdének komoly negatív hatása van a gazdaság egészére.
Az első funkció szerint, a tőzsde forrást, finanszírozást nyújt a vállalatoknak. A valóságban azonban azt tapasztaljuk, hogy a vállalatok többet fizetnek részvényeseiknek (osztalék kifizetésben illetve részvény visszavásárláskor), mint amennyit a részvényesek befizetnek, a részvény kibocsátások alkalmával. Így nyugodtan állítható, hogy a Tőzsde inkább forrást szív el a vállalatoktól, minthogy olcsó, forrás többletet biztosítana részükre.
A második funkció szerint, a tőzsde értékeli a vállalatokat, vagyis a részvények árfolyamán keresztül lehet megítélni a vállalatok alapvető értékét, árát és ez az érték ráadásul bármely pillanatban rendelkezésre áll. A valóság itt is ellentmond az ortodox teóriáknak. Keynes óta tudjuk, hogy a tőzsdei árfolyamok inkább tükrözik a mindenkori piaci várakozásokat, mint a gazdaság „alapvető” egyensúlyi állapotát. Az utóbbi évek nagy tőzsdei hullámzásai, - különösen a technológiai részvények a 2000-es évek elején tapasztalt árspirálja - azt mutatta, hogy a részvényárak képesek teljesen elszakadni minden „alapvető” gazdaságossági megfontolástól és „alapvetően” félretájékoztatják a piacokat és a piaci szereplőket.
Tőzsde botrányok ; egy kudarc története
A harmadik funkció szerint, a tőzsde lehetővé teszi, hogy a pénzpiaci szereplők, elsősorban a részvényes-tulajdonosok, ellenőrizzék a vállalatokat és a vállalatvezetőket (managereket). Ez a híres „piaci fegyelem”, modern változata a smithi „láthatatalankéz”-nek, a gyakorlatban egyáltalán nem működik. Az utóbbi évek nagy tőzsde botrányai (Enron, WorldCom, Vivendi-Universal,) azt mutatják, hogy e nagyvállalatok vezetői kibújtak a részvényesek minden ellenőrzése alól, meghamisították a könyvelést és olyan pénzügyi kockázatokat vállaltak, amelyek katasztrófába sodorták a cégeket. Az Alstom (francia elektromos ipari nagyvállalat) 2003-as majdnem csődje jól mutatja a részvényesek rendkívül korlátozott lehetőségeit, hatalmát. A cég két tulajdonosa (az angol GEC és a francia Alcatel) az Alstom-ot egy ingatag pénzügyi struktúrával vezette be a tőzsdére (miután kivettek a cégből 1,2 milliárd Eurót). Ezután az Alstom igazgatótanácsa már nem tudta kivédeni a managerek - elsősorban Pierre Bilger - stratégiai hibáit, akinek aztán vissza is kellett fizetnie 3,8 millió eurós végkielégítését.
Elvileg, a befektetők és részvényesek mellett több szakmai fórum is ellenőrzi egy vállalat gazdálkodását, így például a könyvelők, könyvvizsgálók és hitelesítők, a finanszírozó nagybankok, a pénzügyi elemzők és a hatósági szabályozó és ellenőrző intézmények. Ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy ezek a szakmai körök, nemhogy „ellenhatalmi”szerepet nem tudnak betölteni, de sokszor aktív vagy passzív elősegítői a hibás vagy csaló döntéseknek. Így például az Arthur Andersen, könyvvizsgáló és hitelesítő cég, javasolta az Enron vezérigazgatójának, Patrick Lay-nek, a csalási és hamis könyvelési trükköket.
A negyedik funkció szerint, a tőzsde segíti a vállalatok átalakulását. Na, ebben a kérdésben a tőzsde minden várakozást felül múlóan teljesít. Gazdaságaink épp most jutottak túl egy óriási egyesülési-felvásárlási hullámon, amikor a Vivendi beolvasztotta az Universal-t, a Francetelecom pedig az Orange-t. A tőzsde lehetővé teszi, hogy ilyen méretű vállalati felvásárlások pénz kiadás nélkül, kizárólag részvény csere útján jöhessenek létre, - ezt hívják Nyilvános Csere Ajánlatnak. A felvásárló vállalat ajánlatot tesz a másik vállalat részvényeseinek, hogy elcserélhetik a részvényeiket a felvásárló vállalat részvényeire. Az ajánlat természetesen előnyös a részvényeseknek.
A tőzsdei kapitalizmus perverz hatásai
Láttuk, hogy a tőzsde rendkívül perverz hatással van a gazdaságra. Például erősen segíti a korrupciót ; de emellett rablógazdálkodásra utal az is, hogy a befektetők és részvényesek a vállalat és a vállalat alkalmazottainak kárára kívánnak meggazdagodni. Ugyanakkor a nemzetközi spekuláció is a tőzsdei mechanismusokat használja fel.
A befektetők a vállalatokat kizárólag, mint a pénzügyi gazdagodás tárgyát tekintik, melynek árát mindenképpen növelni kell (a vállalati részvény tőzsdei árfolyamát), és így elsősorban a részvények tőzsdei adás-vételen keresztül kívánnak nyereséghez jutni. A tőzsdei kapitalizmusban, a valóságos termelés és a munkahelyteremtés másodlagossá vált a pénzügyi jövedelmezőséghez képest. A pénzügyeknek ez az eluralkodása rendkívül hátrányos a fogyasztóknak és az alkalmazottaknak is. A tőzsde elősegíti azoknak az óriási ipari és pénzügyi vállalatoknak a kialakítását, amelyek uralva a piacokat, feltételeiket rákényszerítik a fogyasztókra, de még a kormányokra is. A tőzsdei logika növeli a pénztőkével rendelkezők uralmát a dolgozók felett.
A befektetők által elvárt kiemelkedő pénzügyi hozamokat sokszor csak a bérek rovására lehet teljesíteni. Amikor az elbocsátások hírére a tőzsdei árfolyamok jelentősen növekednek, vagy amikor a nagyvállalatok külső cégekbe szervezik ki a munkafolyamatokat (ahol a munkafeltételek és bérek rosszabbak, mint az anyacégnél), vagy amikor a termelés egész folyamatát kihelyezik, azt keresve, hogy hol lehet a legolcsóbb munkaerővel elvégeztetni a munkát, akkor mindig ezzel a logikával találjuk szembe magunkat.
A Tőzsde illúziója
E perverz hatások ellenére, a tőzsde vonzónak tűnik sokak - gyakran a fiatalok - szemében. Ezt talán az magyarázza, hogy az olyan kifejezések, mint „a tőzsdén játszani”, kellemes, játékos színben tüntetik fel a tőzsdét, de ehhez hasonló a hatása annak az általánosan elfogadott véleménynek is, hogy a tőzsdén gyorsan, és erőfeszítés nélkül lehet meggazdagodni. Ugyanakkor, bizonyos, magukat haladó gondolkozásúnak tartó társadalmi rétegek, még messzebb mennek, és olyan illúziókat sugallnak, amiket ideje eloszlatni. Ilyen illúzió a Margaret Thatcher számára kedves kép a „népi kapitalizmusról”, vagy a „részvényesek köztársaságáról”. Az ehhez hasonló elképzelések mögött azt az illúziót találjuk, hogy „társadalmilag felelős” befektetők erkölcsösebbé teszik a kapitalizmust, megváltoztatják annak logikáját. E szerint elég lenne, hogy a megtakarítók-befektetők, rábírják a nagy befektetési- és nyugdíjalapok vezetőit, egy „társadalmilag felelős” viselkedésre, például azzal, hogy kizárólag „társadalmilag felelősen” viselkedő vállalatok részvényeit veszik csak meg. Természetesen nem szabad tagadni, hogy ez a „felelős” gondolkodás rendkívül fontos és hasznos. Láttuk, hogy amerikai részvényesek nyomására a Nike csökkentette a gyerekmunka alkalmazását. Ugyanakkor teljesen kizárt, hogy ez a „felelős” gondolkodás alapvetően megváltoztassa a tőzsdei kapitalizmus logikáját.
Az illúziók egy másik forrása, amikor az „alkalmazottak, mint részvényesek” szüntetik meg az osztályharcot és vezetnek el a híres harmadik úthoz, ami végre közös nevezőre hozza és összebékíti a dolgozók és a kapitalisták érdekeit. Nem szabad alábecsülni az alkalmazotti részvényesek jelentőségét. 2000-ben a megtakarítások 25%-áért vásároltak részvényt, 6 millió részvényes van Franciaországban, ebből 2 millióan vannak azok, akik ott részvényesek, ahol alkalmazásban is állnak. Az alkalmazotti részvényesek a tőzsdei kapitalizáció 2,7%-át adják.
Sőt, a tőzsdei kapitalizmus egyik fejlődésre ítélt kulcsfontosságú eleme az „alkalmazotti részvényesi” rendszer. Ezt szolgálja a 2001-ben elfogadott Fabius törvény, melyet az FO (az egyik legjelentősebb szakszervezet) kivételével az összes szakszervezet támogatott. Sőt a szakszervezetek létrehozták „Az alkalmazottak megtakarításait befektető szakszervezeti közös bizottságot”, mely bizottság hívatott a „társadalmilag felelős” befektetések szempontjainak kidolgozására. Pedig az amerikai példa megmutatja, hogy a befektetési alapok ugyanazokkal a pénzügyi jövedelmezőségi mutatókkal dolgoznak, akkor is amikor szakszervezetisek határozzák meg a befektetési politikájukat (mint a híres kaliforniai nyugdíjalapnál, a Calpers-nél). A részvényesek demokráciája itt is csak egy illúzió maradt. A részvényes-alkalmazott tudathasadásos állapotba kerül ; mint alkalmazott, béremelésben és stabil munkahelyben érdekelt, mint részvényes, a megtakarítása hozamát kívánja maximalizálni, ami azt jelenti, hogy a bérköltségeket kívánja lefaragni.
A Tőzsde radikális átalakítása
Az átalakítás fő célkitűzéseként csökkenteni kell a Tőzsde túlzó szerepét, és ezzel csökkenteni negatív hatásait. Először is szükséges lenne, hogy a Tőzsde visszanyerje a vállalatok finanszírozásában eredetileg betöltött funkcióját (amit már elveszített), másodszor pedig a Tőzsde kiemelt, hegemonikus szerepét kell csökkenteni, és ezzel lehetőséget adni a vállalatok számára, hogy könnyen, más pénzügyi forrásokat is igénybe tudjanak venni, bankokon és specializált pénzintézeteken keresztül (például a kis és közép vállalatok finanszírozása még mindig nem megoldott).
Többféle intézkedést is gyorsan be lehetne vezetni :
· Kötelezni kell a befektetőket, hogy például egy évig nem adhassák el a frissen vásárolt részvényeiket. Ezzel a lépéssel csökkenteni lehetne a rövid távú, kizárólag spekulációs célú tőzsdei adás-vételeket.
· Korlátozni kell a külföldi befektetők tőzsdei felvásárlásait.
· A Tobin-Spahn adóhoz hasonlóan (mely a devizapiaci spekulációkat hivatott korlátozni) olyan tőzsdei adót kell bevezetni, amely a tőzsdei spekulációt fékezné le.
Alapesetben az adó rendkívül alacsony, mondjuk 0,1%-os lenne, de erősen növekedne spekulációs rohamok alkalmával. A tőzsdei adó bevezetése kiegészítené a tőzsdei értéknövekedés megadóztatását, és ezzel beilleszkedik abba az általános törekvésbe mely szerint kiegyensúlyozottabbá kell tenni a tőke- és munka jövedelmek közötti aránytalan adózási rendszert.
· Kötelezni kell a befektetőket, hogy kisebb kockázatokat vállaljanak, és korrektebbül tájékoztassák a kockázatok valós mértékéről a megtakarítókat. Ehhez hasonlóan az iskolai oktatás keretében is, különösen az egyetemeken, tanítani kell a Tőzsde negatív hatásait és különös kockázatait.
P.-S.
ui : A Tőzsdei működéssel együtt járó „piaci fegyelem”, az elmélet szerint, kikényszeríti, hogy a pénzpiaci szereplők - köztük elsősorban, de nem kizárólag a tulajdonosok - ellenőrizzék a részvénytársaságokat és a vállalatvezetőket (managereket). A Tőzsde ebben a szerepében Magyarországon is látványosan megbukott.
Szinte példaértékűnek vehetjük a Postabank és a K&H Bank esetét. Se a könyvvizsgáló és hitelesítő, se a PSZÁF (Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete), se a hazai és külföldi nagybankok, akik nagy összegekkel, naponta kereskedtek velük, sőt a K&H esetében még a híres szakmai tulajdonos se „vett észre semmit”, az évekig tartó csalás sorozatból. Ehhez képest látványosan, ország-világ előtt meghurcolnak két, eddig jól minősített, magas rangú rendőrtisztet. Miről szól ez a történet ?
Arról semmiképpen sem, hogy közigazgatási, média, politikai vagy egyéb „szakemberek” hada keresné a megoldást, a strukturális javítási lehetőségeket, hogy legközelebb ilyen egyértelmű csalássorozat ne fordulhasson elő. Amikor a PSZÁF szerepét firtatják akkor is kizárólag a klasszikus „itt a piros hol a piros” játék politikai változatát játsszák, miszerint a Fideszes vagy az MSZP-és csapat-e a felelős ? Közben látványosan nem történik semmi és a szemünk láttára csendesül el a 2. hazai bankbotrány.
Sok illúziónk nem nagyon maradhat arról, hogy a hirdetett és ígért „piaci fegyelem” működik-e és arról sem, hogy a részvénytársaságok ellenőrzésére szakosodott hatóságok és/vagy magánintézmények milyen hatásfokkal védik a közösségi érdekeket.
RSS 2.0