mercredi 21 mars 2007, par Attac France
Az Attac felébreszti Európát
Március 25-én fogják ünnepelni a Római Szerződés elfogadásának ötvenedik évfordulóját. Az Európai Unió német elnöksége aktívan készül ennek az évfordulónak a megünneplésére, amelyre Berlinben kerül sor. Az európai alkotmánytervezet francia és holland elutasítása után fontos, hogy más hangok is megszólaljanak, mint ennek a neoliberális Európa-tervezetnek az előmozdítóié, amelyet az urnáknál már elutasítottak a szavazók.
Március 24-én a párizsi üvegszínházban a szociális mozgalmak szereplői és európai Attac-partnereink társaságában ünnepség keretében megvonjuk a neoliberalizmus kártételeinek mérlegét Európában és előterjesztjük javaslatainkat egy olyan Európáért, amelyet szeretnénk : egy demokratikus, szolidáris és ökológiai Európát.
Az Attac dokumentumát a nemzetközi cselekvés felé fordulás jelenként nem az Attac France egyedül, hanem 15 európai Attac-szervezettel együtt készítette el és a francián kívül angol, német és spanyol nyelven is publikálta. A dokumentum szerves folytatása az Altermondialista Kiáltványnak és annak a felismerésnek, hogy itt az idő, hogy a neoliberalizmus további térhódítását megállítsuk. A legutóbbi fél év hazai fejleményei számunkra is világosan igazolják ennek az állásfoglalásnak az aktualitását.
A 10 alapelv magyar változatát az alábbi kattintással lehet elérni :
Az Attac által javasolt új alapelvek csatolt pdf file-ban magyarul olvashatók. Az eredeti francia, valamint angol, német és spanyol nyelvű verziók az alábbi linkre kattintva olvashatók :