"A Magyar Szocialista Párt haláltusája nem lehet közömbös senkinek"

Hegyi Gyula fölöttébb udvarias és jóindulatú cikkében ("A zöld baloldal" [kis z-vel, kis b-vel], Népszava, 2009. április 2.) megbírálta a Zöld Baloldal (nagy Z-vel, nagy B-vel) nyilatkozatát (ez utóbbit pár nappal később, az április 4-5-i számában közölte a Népszava a "Szerintem" rovatban). Hegyi Gyula igen helyesen hívja föl a figyelmet rá, hogy az Európai Zöldek (akik - az Európai Baloldal mellett - a magyarországi Zöld Baloldal támogatói) és az Európai Szocialisták Pártja az ökológiai problémák tekintetében nem szerepelnek rosszul az Európai Parlamentben, és ő maga mint az MSZP-ESZP (tegyük hozzá : haladó és eredményes) európai képviselője nagyon sokat tett és jól szavazott ezekben az ügyekben. Ezt nem vontuk, nem vontam kétségbe (nem is volna helyes), de nem ez itt az alapkérdés. (Hegyi Gyula büszkén említi, hogy együttműködött a Greenpeace-szel ; én a Greenpeace tagja vagyok : köszönjük szépen.)

Hadd idézzem - a szokásosnál nagyobb terjedelemben - nagyra becsült vitapartnerem lényegi érveit, nehogy akaratlanul is megtévesszem az olvasót :

"Értem természetesen, hogy pártvezetőként TGM híveket kíván toborozni az általa jelképezett Zöld Baloldalnak. Nem hiszem azonban, hogy ehhez szükséges más baloldali szervezetek és személyek hitelességét kétségbe vonni. "Ameddig az MSZP (sőt : az SZDSZ-MDF) testesíti meg Magyarországon a baloldalt, addig Magyarországon baloldalinak lenni : szégyen" - írja TGM. Az elmúlt kétszáz évben az európai baloldal legtöbb tragédiáját a pártos kizárólagosság okozta, s a baloldali szervezetek energiájának jó részét a tragikus belharc kötötte le. Én ennél szerencsésebbnek tartom a baloldali pluralizmust, amelyben a baloldaliaknak nem az otthonmaradás és a Zöld Baloldalra való szavazás, hanem a különböző baloldali pártokra való voksolás között lehet választaniuk. […] TGM-nek gondolnia kell arra is, hogy szavai a Zöld Baloldal potenciális szavazórétegén túl is visszhangoznak. A baloldali értelmiségnek a voksolás után is szót kell értenie egymással, s ezekben a nehéz hónapokban minden eddiginél fontosabb a kölcsönös jóindulat megőrzése. Már látni, hogyan uszulnak a régi és új csahosok, a médiá[k]ban és az internetes portálokon egymással versengve állnak át a vélt győztesekhez az örök talpnyalók, naponta züllik tovább a közbeszéd. Baloldali emberek között is lehet nézeteltérés az adópolitika, a nyugdíjkérdés vagy más szakpolitika részleteiben, de az érlelődő jobboldali ellenforradalom gyűlöletes légkörében ezeknél sokkal fontosabb az összetartozás és az egymásra utaltság érzése. Hiszem, hogy szíve legmélyén TGM is így gondolja."

Bár egyáltalán nem gondolom így a szívem legmélyén, Hegyi Gyula nagyon is valóságos dilemmát hoz szóba, és figyelmeztetését komolyan veszem. Sajnálom, hogy nem vette észre a Zöld Baloldal általa bírált nyilatkozatában a következő passzusokat (csak annak tanúbizonyságaként kell idézni őket, hogy a dilemmát már észrevettük mi is) : "A Magyar Szocialista Párt haláltusája… nem lehet közömbös senkinek, aki a polgári demokrácia kevés pozitívumához még mindig ragaszkodik. A diadalittas és bosszúszomjas jobboldal… máris leszámolást és boszorkányüldözést hirdet. […] A politikailag jogosan leszerepelt, méltán népszerűtlen, az ország bajaiért nagy mértékben felelős szociálliberális közszereplők kilátásba helyezett üldözése barbárság lenne, megengedhetetlen és tűrhetetlen. Az alaposan megérdemelt politikai vereség éppen elegendő. […] A szocialisták és liberálisok által kinevezettek tömeges menesztése polgárháborús hangulatot teremtene, csak elterelné a figyelmet az újjáépítés szükséges munkájától, amelyre egyébként is alkalmatlannak tartjuk a magyarországi jobboldalt. Nem elbocsátott médiamunkások és hivatalnokok jajkiáltásaival szeretnénk foglalkozni, hanem a magyar nép szegénységével és kiszolgáltatottságával. De nem maradunk némák, ha vetélytársaink és ellenfeleink emberi méltóságát, elemi jogait vonják kétségbe még hatalomra se került reakciós megszállottak."

Meg kell mondanom, hogy ezeket a - szerintem - maguktól értetődő mondatokat nem fogadta túl nagy lelkesedéssel "a Zöld Baloldal potenciális szavazórétege", amely attól tart, hogy "a kisebbik rossz" téves elmélete alapján a valódi baloldal az emeszpés álbaloldal térfelére sodródik. ("A kisebbik rossz" elméletét magam sem osztom, vö. TGM : "Jelcinizmus és putyinizmus", Népszabadság, 2009. április 10.) A mai politikai hangulatban az MSZP/SZDSZ bármilyen szempontú "védelme" a fölháborodás viharát váltja ki - a baloldalon is ! Pedig az ilyen védelem mindenkit megillet ; s amint ezt sokszorosan bebizonyítottam (pl. a 2006. októberi rendőri erőszaktételek esetében), magam hajlandó és képes vagyok a szélsőjobboldaliak emberi jogainak a védelmére is, természetesen anélkül, hogy a legkisebb tartalmi engedményt tenném a fasisztáknak. Nyilvánvaló, hogy avval szemben, amit Hegyi Gyula barátunk - akinek politikai beállítottságát az MSZP átlagánál sokkal, de sokkal többre becsülöm - kis túlzással "jobboldali ellenforradalomnak" nevez, a szolidaritás kijár, de ezt a szociálliberálisok tőlünk (íme) már meg is kapták, és ameddig azok vezetik a Zöld Baloldalt, akik most, addig bizonyosan meg is fogják kapni, bármennyire népszerűtlen manapság az ilyesmi. (A Zöld Baloldal elsősorban a rendszer, csak másodsorban a kormány ellenzéke, de a hét éve kormányzó pártok borzasztó öröksége elkerülhetetlenül offenzívánk tárgya - noha provinciálisnak tartjuk azt a megközelítést, hogy a világválságról is a helyi kormány vagy pláne a helyi ellenzék tehet. Ugyanakkor morálisan kissé bonyolult olyan politikusok ellen kampányolni, akiknek a testi épsége is veszélyben forog a szélsőjobboldal által gerjesztett erőszakhangulatban.)

Ámde.

Az eddig érintett témáknál ezerszeresen fontosabbnak tekintem, hogy az MSZP/SZDSZ hosszú évek óta a tőke politikáját folytatja, és a gazdasági világválság körülményei között ezt a politikát irracionális mértékben és irracionális irányban radikalizálja. Mindenfajta baloldal minden körülmények között arról ismerszik meg, hogy "a tőkével" szemben "a munka" oldalán áll, az uralkodó osztállyal (a burzsoáziával) szemben a nép (a proletariátus) oldalán, a gazdagokkal szemben a szegények oldalán, az állammal szemben az alattvalók oldalán. A baloldal hosszú története során persze számtalanszor letért erről az álláspontról - nem utolsó sorban a szovjet típusú államkapitalizmus elhúzódó tragédiája közben - , de efelől ez az egyszerű igazság még igazság marad. "Minden eddigi szocializmus története az árulások története" - írtam régebben. Nem csoda : a kapitalizmus nem egyszerűen rendszer, hanem egész kozmosz, amelyből a politikai baloldalnak a maga egészében soha nem sikerült kitörnie mindenfajta hősies kísérletek ellenére. A szociáldemokrácia az 1970-es évek óta, a kelet-európai (elsősorban "reformkommunista" múltú) szociáldemokrácia pedig 1989 óta azonban olyan messze ment a megalkuvásban - s ennek folytán az identitásvesztésben és elbizonytalanodásban - , aminőre korábban még soha nem volt példa. "Az adópolitika, a nyugdíjkérdés vagy más szakpolitika részletei" (idézet Hegyi Gyula barátunktól és - máskor - elvtársunktól) NEM RÉSZLETEK. Különösen most nem, a világválság jégviharában.

A gazdasági helyzetről számtalan hazugság van forgalomban. Túlfogyasztást vetnek (elsősorban a kelet-európai) dolgozók szemére, pedig a válság túlakkumulációs, túltermelési és alulfogyasztási válság. A termelékenységhez (tehát a megtermelt értéktöbblethez) viszonyított magyarországi reálbér az európai átlag fele körül jár, tehát a reálbér nálunk nem tűrhetetlenül magas, hanem képtelenül alacsony. Amennyiben a kormányzat anticiklikus keresletszabályozás (tehát a fizetőképes kereslet serkentése) helyett prociklikus fogyasztáscsökkentéssel pusztítja el a piac nélkül megszűnésre ítélt hazai termelőkapacitásokat, nemcsak a nyugati gazdaságpolitikai trenddel szegül szembe, hanem olyan lefelé tartó spirálba dönti a magyarországi népgazdaságot, amely meg sem áll az éhínségig. Erre a politikára szavazott majdnem egyhangúlag a Magyar Szocialista Párt kongresszusa (és az SZDSZ országos tanácsa). Ez egyszerre népellenes merénylet és a magyarországi polgári rend ("demokrácia", "liberális jogállam", "képviseleti kormányzat") öngyilkossága.

Minderre azt szokás válaszolni, hogy erre kényszerít bennünket a költségvetési hiányt korlátozó maastrichti kritériumokat alkalmazó Európai Unió és a kölcsönével a magyar kormányt és a magyar hitelüzletet kisegítő, szigorú föltételeket szabó Nemzetközi Valutaalap (IMF). Nem tudni, mi a ráció abban, hogy Nagy-Britanniának lehet 17 százalékos hiánya, de nekünk ezt 3 százalék alatt kell tartanunk. Ez merőben hatalmi kérdés. Ha Magyarországnak lenne progresszív és patrióta kormánya, minden erejét és ügyességét arra fordítaná, hogy ezeket a hitelföltételeket újratárgyalja. Az EU és az IMF föltételeit nem lehet teljesíteni - s ha nem lehet, nem is kell. Nota bene, a Nemzetközi Valutaalap egyik kiszivárogtatott tanulmánya ugyanígy ítéli meg a helyzetet. (Tehát bevallotta, hogy a Brüsszelben megalázott Gyurcsány, a leköszönő miniszterelnök kérései igenis ésszerűek voltak.)

Minden eddigi neokonzervatív bölcselmet sutba vágva, a nemzetközi tőke (és képviseletében a nyugati gazdaságpolitika) árasztja a pénzt a gazdaságba - persze szocializálva a veszteséget és privatizálva a nyereséget - , hogy elkerülje a legrosszabbat, a kelet-európai kormányok pedig kiszívják a pénzt belőle, éppen evvel kényszerítve a nemzetközi bankokat és transznacionális nagyvállalatokat, hogy repatriálják a nyereséget, a megtakarításokat, és meneküljenek innen. Róna Péter professzor (akit korábban a humanista nagypolgárság utolsó méltó képviselőjének neveztem) hiába mondja fáradhatatlanul - mindenekelőtt a Népszava hasábjain - , hogy nem az egyensúly helyreállítása teremt gazdasági növekedést, hanem megfordítva : csak a növekedés teremthet egyensúlyt, hiába óv ugyanitt az antiszociális reformok válságot súlyosbító hatásától az egyetemi közgazdaságtan olyan vitathatatlan szaktekintélye, mint Erdős Tibor akadémikus vagy másutt dr. Vígvári András, az Állami Számvevőszék vezető közgazdásza, vagy hiába int türelemre, lassúságra, óvatosságra akár olyan ortodox neoliberális tudós, mint dr. Soós Károly Attila volt államtitkár (MTA), a Magyar Szocialista Párt ragaszkodik hozzá, hogy a saját vesztébe - és az ország elkerülhetetlen összeomlásába - rohanjon. A Zöld Baloldal szembeszáll evvel a kártékony és esztelen politikával, s ez fontosabb ügy annál, hogy a jobboldal várható uralma bizony kevés jóval kecsegtet.

A Magyar Szocialista Párt, miután egyhangúlag áldását adja az ultrakapitalista keménykedésre - amelyet szokás szerint majd szabotálni fog - , a kongresszus végén elénekli az Internacionálét, amivel kiváltja a teljes magyar sajtó hervasztó gúnyolódását, s ebben magyar módra nem lehet elkülöníteni a jobboldali politika és/vagy a baloldali hagyomány iránti gyűlöletet.

"Az elmúlt kétszáz évben az európai baloldal legtöbb tragédiáját a pártos kizárólagosság okozta" - írja Hegyi Gyula szocialista európai képviselő (s ezt emelte ki a "lead"-ben a Népszava szerkesztője is). Ez csak részben igaz. Rosszul tették a baloldali kommunisták (Korsch, Pannekoek) vagy a trockisták vagy a szociáldemokrácia felé tájékozódó volt "jobboldali" kommunisták (mint Heinrich Brandler és Ignazio Silone) vagy a Kommunisták Németországi Pártjának volt főtitkára, Ruth Fischer vagy az ausztrofasiszták elől menekülő szocdem ausztromarxisták (Otto Bauer, Rónai Zoltán) az 1930-as években, a legnagyobb náci-fasiszta veszedelem idején, hogy bírálták, támadták Sztálint s az általa vezetett Kominternt ? Téves volt Mónus Illésnek, az MSZDP vezetőjének, a nyilasterror későbbi áldozatának antibolsevizmusa ? Szemet kellett volna hunyni a moszkvai pörök fölött az antifasiszta egység jegyében (ahogy persze sokan megtették) ? Legyintenie kellett volna Rosa Luxemburgnak arra, hogy a burzsoá nacionalizmus előtt behódoló és darabjaira hullott szociáldemokrácia bűnrészes volt az első világháború értelmetlen, Európát tönkresilányító vérfürdőjében ? A kézenfekvő történelmi tanulságok nem egyértelműek. Ráadásul az, ami itt fenyeget bennünket, mégse Hitler és a Harmadik Birodalom.

Összefogásra persze szükség volna - de kinek az elvei szerint ?

Nekünk nincsenek megátalkodott előítéleteink a Magyar Szocialista Párttal szemben, bár nem tekintjük baloldali mozgalomnak. (Én személyesen abban is kételkedem kissé, hogy a szó klasszikus értelmében vett politikai párt, vö. TGM : "MSZP 1989-2009", Élet és Irodalom, 2009. április 3.) Az az alternatíva, amelyet a jobboldallal szemben fölmutat, nem sokat ér.

Az antikapitalista, antirasszista és feminista Zöld Baloldal - rokonszenvezőknek ajánlunk néhány weboldalt, honlapot : www.gondolkodjunkegyutt.hu, www.zoldbaloldal.hu, www.charta-2008.tvn.hu, www.european-left.org, érdeklődni lehet a zoldbal@zoldbal.hu címen - még gyöngécske kezdet, a szél is elfújja. Nem tagadjuk, hatalmi szempontból egyelőre irreleváns. Nincs semmi pénze. Friss, rokonszenves, fiatalos, ambiciózus vetélytársa (sok szempontból, így éppen zöld tekintetben lehető szövetségese), a kissé eklektikusabb, polgáribb, se-jobb-se-bal karakterű "Lehet Más a Politika" (LMP) viszi tőle az ifjú támogatókat. Nem baj. A cél nem lehet más e pillanatban, csak az, amit kimondtunk : legalább ideiglenes otthont kínálunk azoknak a baloldaliaknak, akik sem a neokonzervatív, sem a nemzeti konzervatív, de egyként jobboldali politikával nem értenek egyet, s nem úgy általában elégedetlenek a kétségtelenül csődöt mondott "nagy pártokkal", parlamenti erőkkel. Viszont a magyarországi dolgozók, munkanélküliek, nyugdíjasok, tanulók, fiatal anyák, betegek, mozgássérültek érdekeinek következetes képviseletét szeretnék végre látni. Politikai otthont azoknak, akik egyenlőséget és méltóságot kívánnak (a valóságban és azonnal) a romáknak, a melegeknek, a felekezeti és nemzeti kisebbségeknek hazánkban és mindenütt Európában. Azoknak, akik sürgetnék a nukleáris leszerelést, föloszlatnák a NATO-t, akarják a békét. Azoknak, akik egyenlőséget akarnak az európai népek között, Kelet és Nyugat között. Azoknak, akik az autóipari és kőolajipari konglomerátumok ellenében is védenék a természetet, a környezetet, az emberek tüdejét. Ha vannak még emberek, akiknek a szíve baloldalon dobog, arra kérjük őket : adjanak jelt. A beletörődés még soha nem vezetett semmi jóra.

Szelíden, de határozottan állítjuk - ami egyébként nyilvánvaló - : a Magyar Szocialista Párt a mai formájában nem alkalmas minderre. Újra kell alapítani a magyar baloldalt. Ez most az első lépés.

Tamás Gáspár Miklós, a Zöld Baloldal EP-listavezetője