Az erőszak és a zűrzavar elterjedése biztos

STOP : Megmondom őszintén, nagyon meglep az a könnyed kívülhelyezkedés, ahogy mostanában az SZDSZ -ről beszél, hiszen a párt egyik alapítója, vezetője és fontos ideológusa volt.

Tamás Gáspár Miklós : Évekig sokat szenvedtem miatta, de tény, hogy a jelenlegi helyzetértékelésen (azaz a nekrológ fogalmazásán) évekkel ezelőtt túlestem, és evvel a gyászmunkámat elvégeztem. A párt befejezte a pályafutását, a mostani történések csak temetői rendetlenkedések. Én jóval korábban már igazán megkínlódtam a dolgot, senki nem mondhatja, hogy érzéketlen vagyok ez ügyben.

 Másik párt, másik probléma. Sok ponton értetlenkedve hallgattam azt, ami az európai parlamenti választás idején a Zöld Baloldallal és önnel történt.

 Megakadályozták, hogy induljunk. Ennyi történt.

 Ekkora veszélyt jelentettek ?

 Nem gondolom, hogy ilyesmit hitt volna bárki is, semmiféle komoly veszély nem volt, pusztán ellenszenv. Gyűlölik a baloldalt.

 Magyarul : nagyobb ellenszenv övezi pillanatnyilag azt a fajta baloldali gondolkodást, amit ön is képvisel, mint a Jobbik-félét ?

 Hát persze. Ők a győztesek, mi pedig el sem indulhattunk. Ez a helyzet. Nagyon szépen kifejezi azt, ami történt. A szélsőjobboldal triumfál, a mérsékelt jobboldal kormányon van, a nemzeti-konzervatív jobboldal a de facto hatalom birtokosa - az egyetlen baloldali kísérlet pedig hatósági visszaélés következtében labdába se rúghatott. Félreértés ne essék, tudom, hogy nem jutottunk volna be az Európai Parlamentbe.

 Ezek szerint az indulást jelzésértékűnek szánták ?

 Mindössze részt akartunk venni a vitákban, mert ez némi publicitást adott volna a baloldali gondolatnak. Sajnos így egy hónappal kevesebb időnk volt minderre, mert nem kerülhettünk be a hivatalosan versengők közé. Az emiatt indított pöröket nyilván meg fogjuk nyerni : halottnak a csók.

 Médiaszempontból ön az egyik legjobban működő figurája a közéletnek, mert mindig pontosan tudja, hogy melyik az a pont, ahol provokálni érdemes, erre a ugrik a média. Ez tudatos stratégia ?

 Mi tűrés-tagadás, ezt hívják tehetségnek. Részben intuitív, részben tudatos. Nyilvánvalóan van egyfajta médiaképességem meg "trendérzékenységem", és mivel a politika manapság médiapolitika, ez olykor hatásos lehetett.

 Ancsel Éva írja a "Szabadság dilemmái"-ban, hogy az a nagy tragédiájuk a forradalmároknak, hogy a forradalmak néhány napos lefutása után nem tudnak a revolúcióból visszatérni az evolúcióba. Nálunk nem volt forradalom, de volt egy forradalmi pillanat. Sok az olyan politikus, aki a mai napig is fungál, ön szerint hogyan tudtak ők pillanatok alatt a revolúcióból az evolúcióba visszalépni ?

 Ez kissé egyszerűbb annál, mint amilyennek látszik, tekintettel arra, hogy nagyon sok ember számára - legalábbis időlegesen - az a győzelem pillanata volt. Megnyertünk egy csatát, elkezdődött a liberális kapitalizmus az összes szokásos fügefalevelekkel - többpártrendszer, szabad választás, parlamentarizmus, jogállam -, s ezek nem jelentéktelen dolgok. Azok, akikkel én annak idején együttműködtem - Magyar Bálinttól Orbán Viktorig - lényegében a vezetői lettek a rendszernek, függetlenül formailag olykor ellenzéki pozícióiktól. Némelyek időnként vereséget szenvednek, mások fölülmaradnak, de húsz éven keresztül - ilyen-olyan stratégiai pozíciókban - máig vezetők. Én hamar kiszálltam, mert éreztem, hogy baj van. Először csak homályosan, aztán - lévén értelmiségi - utánanéztem a dolgoknak, átgondoltam őket, és világossá vált - amit aztán megírtam a kilencvenes évek végén - , hogy a rendszerváltás megbukott.

Ma is így gondolom : sikertelen kísérlet volt, mint a történelemben nem először, bár nagyon is nemes eszmények jegyében. Egyáltalán nem hiszem, hogy ez aljasság, színjáték - amit a szélsőjobboldalon szoktak mondani - lett volna, ugyanakkor azonban ez "projekt", amelynek voltak technikai sajátosságai : az új alkotmányossággal, az egész új államszerkezet felépítésével kapcsolatban, amit az új elit megteremtett ’89-’90-ben, részben együttműködve a régiekkel, bár ezt mostanság túlértékelik a visszaemlékezésekben. Érdeklődéssel értesülök a sajtóból, hogy a rendszerváltás hőse : Németh Miklós volt, nem pedig Kis János - azért ez sajátságos... Tehát ez projekt volt, amelynek a technikai követelményei teljesültek - formailag ma is a helyükön vannak : a hatalmi ágak elválasztása, sajtószabadság, független bíróság stb. - ugyanakkor a tartalma, jelesül a modern és nyitott nemzetállam megteremtése, amelyben új energiák szabadulnak fel, ahol békés interakciók keretében az emberek új életutakat találnak, növekszik az öröm mennyisége, gazdasági fejlődés kezdődik, nos mindebből az égvilágon semmi nem teljesült. Amit Magyarországon téves terminológiával "demokráciának" neveznek, s ami helyes terminológiával "liberális képviseleti kormányzat", annak kevés a köze a demokráciához. Itt senki nem akarta a "nép hatalmát", és ennek következtében (is) tartunk most ott, ahol.

 Mi következik most ?

 A szokásos dolog, ami mindig történik, ha baj van Európában, különösen Kelet-Európában, a tekintélyelvű rendpárti rendőrállamnak és a káosznak valaminő kombinációja. Mindig ez volt, és most is ez lesz, részben van is már. Ott a minta : meg kell nézni Oroszországot, amely mégiscsak az egyetlen jelentős kelet-európai ország.

 Meddig mehet ez így ?

 Évszázadokig. A világban ez nagymértékben így is van. Mutasson nekem Európában - talán Németországon kívül - kormányt, amely csöppet se rasszista. A kérdés nem költői : nincs ilyen kormány. Nagyon szórakoztatónak tartom, hogy a magyar mainstream sajtó ünnepelte Sarkozy elnököt, mert a Le Pennel szemben támogatott egy szocialista jelöltet, de hát miért ne támadná Le Pent, amikor a fasiszták benne vannak a saját kormányában ? Miért kell neki még egy fasiszta, van neki sajátja, Brice Hortefeux belügyminiszter, aki a bevándorlókkal szembeni rasszizmus legeredményesebb képviselője, régi szélsőjobboldali káder. Ott van a félfasiszta olasz kormány, a dán, a holland kormányzati fajüldözés, a félfasiszta szlovák, bolgár kormány, nem is folytatom. Az a néhány, még hivatalban lévő, viszonylag liberális-demokratikus kormány már nem él soká, óriási nyomás van rajtuk, hogy váltsanak irányt. Az etnikai kérdés fölfordítja egész Európát.

Nyugat-Európa viselkedhet nagyon rohadtul, komoly engedményeket tehet a fasisztoid erőknek, de az intézményrendszere viszonylag szilárd - de ne feledjük, lehet azt csúnya dolgokra is használni. Olaszországban se döntötte meg a félfasiszta kormány az alkotmányos rendszert, hiszen tud benne is működni, és - mint nálunk - külön gárdát állít fel a cigányok lajstromozása, verése, deportálása érdekében. Cigánygyilkosságok, zsidóverések vannak ma Magyarországon, már rég létezik (csak nem merik nevén nevezni) a neonáci terrorizmus - amelyet már exportálunk is Latin-Amerikába - , paramilitáris erők masíroznak föl s alá, nem csak a Magyar Gárdát értem ide, hanem a polgárőrséget (újabban : városőrséget) is, amely alkotmányellenes, és mégis állami támogatásban részesül, az állam képtelen ugyanis az erőszak monopóliumát fönntartani, az adókat behajtani, a hivatalos állami szimbólumokat megvédeni (számtalan középületen leng az árpádsávos zászló). Ezek nem igazi államok, így hát a diktatórikus szívóskodás, keménykedés együtt él a zűrzavarral. Magyarországon nyilván nem lesz nagy számban politikai gyilkosság, de az erőszak és a zűrzavar elterjedése biztos.

Azok a vonásai a rendszernek, amelyben van valami szerethető - mégiscsak a szabadságnak bizonyos formái -, gyűlöletnek örvendenek. Tessék belenézni bármelyik internetes portál kommentjeibe, kétféle megközelítés van a mostani közszabadságokkal kapcsolatban : az egyik paranoiás módon tagadja, hogy léteznének szabadságjogok, szerinte cenzúra, diktatúra van, nem történt semmi változás ; a másik fele pedig ugyan utálkozva elismeri a szabadság meglétét, amelyet a dekadencia, a bomlás, a nemzetellenesség szinonimájának tekint.

 Biztos, hogy elfogytak az eszközeink ?

 Sajnos igen.

 Mit tehet a társadalom ?

 Sok mindent tehet, a kérdés az, hogy mire hajlandó. Jelen pillanatban semmire. Elmentem a Szabadság térre, egy antináci tüntetésre, ahol jelen volt száz ember - nem több - , és elhangzottak a világtörténelem legbutább beszédei. Ezután virágot tettek a szovjet emlékműre - no akkor eljöttem. Egyszerűen szégyenteljes volt. Ennek így semmi értelme nincs. Egyre újabb tüntetéseket próbálnak szervezni, most is kapacitálnak, hogy szónokoljak, de amíg ilyen kevesen és vonakodva vesznek részt, és ilyen színvonalon zajlik a dolog, addig értelmetlen. A kilencvenes évek elején, amikor először bukkant fel komoly formában a soviniszta és rasszista veszedelem, százezrek mentek ki az utcára a Demokratikus Charta megmozdulásain, azóta megszűnt az ellenállás a társadalomban, pedig a helyzet ma százszor veszélyesebb. (A Magyar Nemzet szerint persze az antirasszista tüntetések okozzák a fajgyűlöletet.). A szélsőjobboldalnak és a radikális nemzeti konzervativizmusnak, de még a lejáratottnak látszó neokonzervativizmusnak is van sikere.

Erős, az ő oldalán áll a dinamika, a fiatalság, az értelmiség - érdemes megnézni a konzervatív folyóiratok virágzását, hihetetlenül sok, magas színvonalú, kitűnő konzervatív folyóirat létezik, most nekik áll a zászló, ez ilyen korszak. A szellemi fölény is velük van. A befektetések lassan térülnek meg az intellektuális szférában, de megtörtént a fordulat a fiatal értelmiség körében, amely a rendszerváltást követően folyamatosan tolódott jobbra. Ez nem véletlen, többen vannak, aktívabbak, dinamikusabbak, jobban, mélyebben hisznek. A XIX. század vége óta először van vége a baloldali szellemi hegemóbiának, amely még az ellenforradalmi Horthy-korszakban is fönnállott, mindvégig.

 Mikor történt a fordulat ?

 Lényegében a 2002-i választás alkalmával derült ki egyértelműen, ott a jobboldal ugyan vesztett, de lehetett látni, hogy a fiatalság az értelmiség mellette áll, és tragédiaként élte meg a Fidesz - egyébként véletlenszerű - bukását. Akkor apró, taktikai hülyeségeken vesztették el a választást, simán megnyerhették volna, ha nem ügyetlenkednek.

 Az érthető, hogy mi módon "okosodott meg" a jobboldal, de hogyan "butult el" a bal ?

 Elárulta, otthagyta a saját néhai gondolatait, és nem helyettesítette őket semmi mással. Az MSZMP 1973-ban gyakorlatilag betiltotta a marxizmust. A Magyar Szocialista Pártról köztudomású, hogy "pragmatikus". Félig-meddig liberális párt a volt párttagok számára, csakúgy, ahogy az SZDSZ liberális párt volt az egykori antikommunisták számára. A szocialista (értsd : kapitalista) párt semmiféle baloldali politikát nem folytatott az elmúlt húsz évben, kifejezetten jobboldali párttá alakult, amely a múlthoz való geneológiai kötődése miatt "baloldalinak" tetszik, de tartalmi értelemben kevés köze van hozzá. A "harmadik út" ideológiája, amelyet Gyurcsány importált és próbált meghonosítani, nem évelő növény. Nálunk igazi organikus jobboldali többség van, jobboldali kulturális hegemóniával, amely a magas színvonalú konzervativizmustól a hétköznapi nacionalizmusig, sovinizmusig, neofasizmusig egységes tömbbé áll össze.

Szeretném hangsúlyozni, hogy a rendszerváltás szerintem is csődbe ment. Nem a népnek teszek szemrehányást, a magyar népnek igaza van, amikor evvel a rendszerrel szemben nem lojális. Abban már vitatkozom honfitársaimmal, hogy mindebből milyen következtetéseket vonnak le a politikai cselekvés tekintetében (a szélsőjobboldali és jobboldali szavazási hajlandóságtól az etnikai kisebbségek jogfosztásának jóváhagyásáig, a szegények segélyezésének ellenzéséig, a szakszervezetek és a jogvédő csoportok elleni gyűlöletig : ezek mind-mind szélső reakciós következtetések, amelyek rettenetesek) - de abban, hogy ez az egész Magyar Köztársaság úgy nem jó, ahogy van, nemzetem nem téved.