Accueil du site > KÉZFOGÁS > A KÉZFOGÁS 2009. júliusi száma > Választás után, választás előtt - EP választás

Választás után, választás előtt - EP választás

vendredi 31 juillet 2009, par Vajnai Attila

A választók ilyen arányú passzivitása felveti a kérdést, hogy az Európai Parlament képviselői jogosan képviselhetik-e a választók többségét. Az egyértelműen látszik, hogy a politikai rendszer legitimitása megingott, társadalmi bázisa a kritikus szinthez közeledik.


Hazánkban a választásra jogosultak alig több mint harmada szavazott, és a korábban politikailag aktív állampolgárok nagyobbik fele távolmaradásával fejezte ki elégedetlenségét. Ez is arra utal, hogy közel három millió választópolgár nem talált megfelelő pártot.

A Fidesz elsöprő győzelme nem meglepetés, ahogy a neoliberális politikát végrehajtó kormányt támogató MSZP veresége is várható volt. A Jobbik nyomulása és megerősödése szintén előre jelezhető volt, de csaknem 15 százalékos eredménye még az alacsony részvétel mellett is sokkoló. A kialakult politikai helyzetért felelős parlamenti pártok most egymást vádolják ezért, pedig nyilvánvaló, hogy elsősorban saját politikájukban kellene keresni az okokat.

Az EU tagországaiban megtartott választás eredménye alapján látszik, hogy a folytatódó és hosszú időre elhúzódó gazdasági válsággal szemben nem született új polgári válasz. Lényegében folytatódni fog a kicsik és gyengék rovására megvalósított válságkezelés. Az erős és fejlett ipari országok bankmentő és szociális jellegű intézkedéseihez a függőségben tartott, alárendelt szerepet játszó gyengébb államok állampolgárainak fokozott kizsákmányolásával fogják előteremteni a szükséges forrásokat. Tovább csökken a munkahelyek száma és a közszolgálati rendszerek fenntartásához szükséges bevételek, mert a vállalkozások adóinak csökkentését fogják kikényszeríteni a hatalmat kisajátító pénzügyi, gazdasági körök. Ez a politika persze a legerősebb országokban sem képes a szociális konfliktusok csökkentésére, így a szélsőjobboldal erősödése a fejlett nyugaton is egyre súlyosabb problémává vált. Kelet-Európában sajnos a jövőben még ennél is mélyebb társadalmi hatásai lehetnek a válságnak, és nem kizárt a „mérsékelt” jobboldal és a szélsőjobb intézményes együttműködése, közös kormányzása.

A baloldali politika mellett elkötelezettek ezért új felelősséggel néznek szembe. A szociáldemokrata és szocialista pártok Európa szerte egyre kevésbé képesek érvényesíteni, de még csak képviselni is a baloldali értékeket. A kapitalizmus globális válságában a baloldal érdemi képviselete a rendszerkritikus, eddig alternatívnak nevezett baloldalra és a baloldali zöldekre maradt. Az egyszerre fenyegető szociális és ökológiai katasztrófa megelőzése csak ezen erők összefogásával lehetséges, és csak egy ilyen összefogás termet esélyt az újfasizmus terjeszkedésével szemben. Ez a feladat új és minden eddiginél nagyobb felelősséggel jár, melynek csak megfeszített munkával felelhetünk meg.

Nyilvánvaló, hogy folytatni és erősíteni kell a baloldali értékeket képviselő politikai erők összefogását célzó politikát hazai és európai szinten is. Az európai baloldali pártok lényegében megőrizték társadalmi támogatottságukat, csupán az új választási szabályok és a helyenkénti megosztottság miatt vesztettek néhány mandátumot. A német Balpárt erősödése komoly hátteret adhat a baloldal összefogásának, ami több országban a zöld pártokkal való még szorosabb együttműködéséhez vezethet. A holland Zöld Baloldal választási sikere is ezt a reményt táplálja.

Hazánkban is támogatni kell ezeket a politikai törekvéseket, de tisztában kell lennünk azzal, hogy csak a szövetség bővítésével, társadalmi bázisának szélesítésével lehet érdemben eséllyel indulni a következő választásokon. Mindent el kell követni az MSZP-ben csalódott baloldali szavazók, és a szélsőjobbtól elhatárolódó civil szféra aktivizálására. A kapitalizmus globális válságának marxista elemzésére alapozva meg kell újítanunk a baloldal programját. Kiutat kell keresnünk a munkahelyekről kiszorított, kiszolgáltatott helyzetbe kényszerített társadalmi rétegek számára. Egyszerre kell szembeszállnunk a neoliberális politikával és a központosított, erős kapitalista állam híveivel valamint a szélsőjobboldallal. Ami pártunkat, a Magyarországi Munkáspárt 2006-ot illeti, munkáját szervezettebbé, gyorsabbá kell tennünk, folytatni kell a fiatalítást. Meg kell erősítenünk a tájékoztatással kapcsolatos munkánkat, elsősorban lapunkat, a Támpontot, és az új internetes kommunikációs tevékenységünket.

A választási szövetségbe bekapcsolódó aktív és markáns baloldali erő csak akkor teljesítheti feladatát, ha jól érthető és határozott baloldali programot alkot, és önálló szervezetként is megjelenik konkrét akciók során. Pártunkat nem csak magáért a pártért, hanem az egész demokratikus baloldali összefogás sikere érdekében kell megerősítenünk.

Vajnai Attila

Répondre à cet article


Suivre la vie du site RSS 2.0 | Plan du site | Espace privé | SPIP | squelette