Az érkező vendégek első pillantása Bacchusra esett. Széles mosollyal fogadta őket, hatalmas pocakja ritmikusan ringott meghajlás közben, erősen kopaszodó kerek feje jólesően himbálódzott kidagadó erekkel dúsított nyakán. Széles tokája a jovialitás biztos jeleként terült szét álla alatt.
A bacchanália rövidesen kezdetét vette, a pincérek felturbózott lábakkal futották be a söntés és az asztalok közötti távolságot, a konyhából ínycsiklandó szagok áradtak szét az étteremben. Bacchus is ott ugrabugrált a vendégek között, hol ebben, hol abban a sarokban tűnt fel világító kopasz fejével, amelyet természetesen szőlőindákból font koszorú övezett. Zene szólt, folyt a bor, legalább most viduljanak fel az emberek, ha már a komor hétköznapok erre ritkán adnak lehetőséget.
Az üzletvezető hátratett kezekkel állt a pult mellett és csak a szemeivel irányította a személyzetet. A hangulat nőttön nőtt és Bacchus is derekasan kortyolgatott az asztaloknál. Különösen a javíthatatlan fotósok körében volt nagy sikere, de az ötven év körüli hölgyek is barátságos mosollyal nyugtázták tevékenységét. Egyesek lopva férjeikre pillantottak, majd megnyugvással állapították meg, hogy ők még nem tartanak itt.
Tíz óra felé a hangulat valóban egy helyi ízekkel és ízléssel fűszerezett bacchanáliára kezdett hasonlítani. Váratlanul a tulajdonos is megjelent, és elégedett pillantást vetett a pénztárgépre. A bal sarokban összetolt asztaloknál egy különösen vidám és hangos társaság jött össze, a bor számolatlanul folyt le a férjek torkán, a nők pedig kacér pillantásokat vetettek a távolabbi asztalok felé. Az üzletvezető hirtelen arra lett figyelmes, hogy a vidám asztaltársaság négy lábra akarja állítani Bacchust és az egyik hölgy már késznek is mutatkozott, hogy nyeregbe szálljon. Azután Bacchus élesen felüvöltött, az egyik férfi arcába vágta az asztalon előtte álló poharat, a vörösbor pedig nagy ívben spriccelt szét, meglátogatva az úr szép, világos öltönyét és a fehér abroszt is. A verekedést az üzletvezető gyors közbelépése akadályozta meg, Bacchust gyorsan magával vonszolta a söntés mögötti kis helyiségbe.
- Abban állapodtunk meg, hogy maga egy tréfamester, és mindenben kiszolgálja a vendégek szórakozását. Három napja van itt, minden este telezabálja magát, iszik, mint a gödény és még az urat is megpróbálja eljátszani. Minek képzeli magát ? Nem érdekel, hogy korábban jobb napokat is látott, meg, hogy mitől gatyásodott így le.
Engem csak az érdekel, hogy a vendégek jól érezzék magukat nálunk !
Az a rohadt disznó azt mondta, hogy…
- Magának az nem rohadt disznó, hanem a vendég úr, aki kegyeskedett betérni hozzánk és így kenyeret ad magának, - rajtam keresztül ! Itt a pénze, tűnjön el, ne lássam itt többé !
- Csak ennyi ?
- Mit képzel ? Azt hiszi, hogy mindenütt túlfizetik a bohócokat ? Az az öreg paraszt, aki a múltkori rendezvénysorozatnál a karikás ostort csattogtatta a vendégeknek az ajtó előtt, az megelégedett azzal, hogy nyitás előtt tisztességesen ehetett és ihatott. Olykor még a feleségének is küldtem valamit a maradékból. Na, tűnjön el, ne lássam itt többé !
Bacchus kitántorgott az étterem hátsó ajtaján, erős nyilallást érzett a mellében, és először nem akart hinni a szemének. Szinte az egész széles utcát betöltő sokaság közeledett felé, középen elől Bacchus nagy, rengő hasával, szőlőlevelekből font koszorúval a fején, mellette Pán, Hermész kecskelábú fia és az őrjöngő bacchánsnők, szatírok, akik útközben már minden lámpaoszlopot ledöntöttek, kirakatokat vertek be és mámoros dalokat énekeltek. Egy pillanatra megtorpantak, látván a hátsó ajtó előtt még teljes bacchusi díszében ácsorgó, zavartan gesztikuláló és magában beszélő embert, majd a két Bacchus hirtelen összeölelkezett. Utánam, - üvöltötte a most érkező és a bacchánsnők őrjöngő forgatagként zúdultak be az épületbe. A zenekar hirtelen leállt, egy pillanatra mindenki megdermedt, majd az áradat egy szempillantás alatt elöntötte az étterem minden négyzetméterét és megkezdődött az igazi orgia. A szatírok már az első percben leütötték az üzletvezetőt, a személyzetet a szűk mosdókba tuszkolták, és az asztalokon ugrálva tomboltak. A vendégek irtózattal figyelték az eseményeket és nem mertek védekezni, amikor lecibálták róluk a márkás öltönyöket, a drágábbnál drágább ruha kreációkat. Bacchánsnőkké és szatírokká váltak, hogy mentsék az életüket. A pincéből előkerült bor nemsokára patakokban folyt az asztalokon és a padlózaton. A kockakövek között – mint a mitológiai időkben – bor buggyant föl és most már a vendégek is négykézlábra ereszkedve habzsolták a csodálatos nedűt. Az öreg Szilénosz, mint mindig, most is részeg volt és Bacchus oldalán bölcs tanácsokat osztogatott. Félrecsúszott virágkoszorúját szinte már csak a bal füle tartotta, de hangja átható volt, a földön négykézláb mászók, életükért mesterkélt vidámsággal küzdők is jól hallhatták : Legjobb nem születni, és ha már születtünk, legjobb korán meghalni.
Egy fél óra sem telt el, és a mentőorvos már meg is érkezett az étterem mögötti padon kábultan ülő Bacchushoz. - Mondja, miért nem tart magánál nitromint ? Tegye ezt gyorsan a nyelve alá, receptet is írok. Ha lehet, ne izgassa fel magát túl gyakran !
RSS 2.0