Accueil du site > "Zöldségek" - ökológia környezetvédelem GMO > Veszélyben a planetáris élelmiszerlánc ?

Veszélyben a planetáris élelmiszerlánc ?

lundi 16 mai 2011, par Dominique Guillet

Dominique Guillet indulatos cikke természetszerűen - különböző irányú - indulatokat kelt az olvasókban is. A földi ökoszisztéma féltése helyenként "érdes" minősítésekben (globalista maffia, bűnös és őrült pszichopaták által elkövetett genocídium stb.), egyfajta összeesküvés-elméletben nyilvánul meg, de erős túlzás a technológiai fejlődés kémiai és radioaktivitással kapcsolatos eredményeinek általános megkérdőjelezése is. A cikk azonban - az említett túlzások mellett - egy alapvetően fontos mondanivalót hordoz : a Föld "dekontaminálását" a társadalmi "szennyeződés" eltávolításával kell kezdeni, különben minden szenny újratermelődik. Ezt a "szennyeződést" a katonai-ipari komplexum, az agrobiznisz, a spekulációs pénzügyi rendszer a globalista sajtó és ezeknek a teljes tőkés politikai felépítményt átható korrupciója képviseli. Ennek a célnak a hangsúlyozása fontos igazán, és ehhez képest megbocsátható az a túlzás, amely a japán erőműből elszivárgó, az óceánban erősen kihíguló szennyeződésből a globális élelmiszerlánc veszélyeztetését olvassa ki. Az említett "társadalmi szennyezés" ugyanis sok-sok kisebb-nagyobb Fukushimát produkál és ezek együtt már valóban fenyegetik ökológiai biztonságunkat...


Fukushima/2012 : Az egész planetáris élelmiszerlánc radioaktív szennyezése

1945 augusztusában, amikor Japán katonailag már összeomlott, katonai-ipari rablók globalista maffiája elkezdte a harmadik világháborút japán polgárok százezrei életének kioltásával, mindössze néhány másodperc alatt. A Hirosimára és Nagaszakira ledobott két atombomba egy totális és népirtó háborút indított el az egész emberiség ellen, a radioaktivitással, mint tömegpusztító fegyverrel. A Fukushima-Daiichi-ben bekövetkezett nukleáris baleset egy akut válságot jelez az emberi faj, és az egész bioszféra ezen krónikus radioaktív mérgezésében, amely 66 éve tart.

Ma hét héttel a 2011 március 11-i szökőár után, a Fukushima-Daiichi atomerőmű reaktorainak állapota visszavonhatatlanul romlik. Április 28-án a TEPCO bejelentette, hogy a reaktor belsejében* a radioaktivitás 1.120 millisievert/óra nagyságrendű, aki a Franciaországban megengedett mesterséges sugárdózis (1 millisievert/év) 10 milliószorosának felel meg. A TEPCO, amely a válság kezdete óta szélsőséges hazudozásairól híres, elkezdte előkészíteni az egész világot arra a több, mint valószínű lehetőségre, hogy képtelen lesz ellenőrizni ezt a nukleáris katasztrófát, 9 hónapig, amíg a szerződése érvényes. Bizonyos reaktorok teljesen megolvadtak (már az első naptól kezdve), az elfolyások állandósultak, a robbanások kockázata több, mint valószínű stb. Miközben a cézium-137-es, stroncium-90-es, jód-131-es és plutónium-239-es izotópok állandóan szennyezik az atmoszférát és az óceánt, a nyugati sajtó, a globalista maffia rendelésére a helyzetet stabilnak minősíti, vagy egyéb esetekben nem is minősíti, hogy a tömegek ne essenek pánikba és főleg magára ne haragítsa a nukleáris gang-et. A helyzet ténylegesen stabil : a fukushimai radioaktív szennyezés hosszú évekig fog tartani, legalábbis az újabb katasztrofális robbanásokig, amelyek egy sokkal durvább fordulathoz vezetnének. Japán északi részét már ki kellett volna üríteni. Mikor evakuálják Tokiót és egész Japánt ? Az USA-ban, a plutónium-238 és- 239 március 18-tól észlelhető : Kaliforniában és Hawaiiban ezek értéke 43-szor, illetve 11-szer magasabb, mint az elmúlt húsz évben közölt legmagasabb érték. Márciusban, a San Francisco-i ivóvíz a megengedett jód-131 dózis 181-szeresét tartalmazta. Április 4-én az Idaho állambeli Boise esővize a jód-131 és cézium-137 megengedett dózisának 80-szorosát tartalmazta. Április elején, a nevadai Renoban a cézium a talajban 30-szorosan haladta meg a megengedett dózist. Ugyancsak áprilisban az USA számos régiójában észleltek cézium-134, stroncium-89 és -90 sőt americium és kürium szennyezést. Mindezek a radioaktív izotópok ugyanígy lerakódnak Európában, és ha még nem észlelték őket, annak fő oka, hogy nem is keresték.

2011 vége előtt a földgolyó talaja teljes egészében megfordíthatatlanul szennyeződni fog a fukushimai reaktorok mindennapos és állandó sugárzása miatt. Ugyanez történik az óceánokkal és a talajvízzel. Ennek következtében a fukushimai radioaktív izotópok egy hosszú bioakkumulációs folyamatot fognak elindítani, amely a tápláléklánc különböző szintjein is meg fog jelenni. 2012-ben a planetáris tápláléklánc egésze radioaktív lesz, vagyis erősen veszélyezteti az emberi egészséget.

De semmi pánik ! Az emberi fogyasztásra szánt élelmiszert már eddig is egy kiemelten toxikus környezetben termelték, és a modern vegyi alapú mezőgazdaság, lényegénél fogva egy tömegpusztító fegyver, amely termelési kapacitásánál fogva tömegben termel erősen mérgezett táplálékot. A globalista maffia csodálja a diverzitást, főleg az emberiséget és a bioszférát mérgező stratégiák nekro-diverzitását. Megsemmisítő teológiájuk szentháromsága a következő : Rák, Mutáció, Sterilitás, avagy, Dominique Belpomme onkológus professzor és riadót fújó tudós számos művében használt terminológiája szerint, a CMR patológiája, vagyis Karcinogének, Mutagének és Reprotoxikus (franciául : Cancérigènes, Mutagènes et Repro-toxiques) szerek.

Az 1945-ben elindított harmadik világháború a népirtó fegyverek egész arzenálját hozta létre :

- Nukleáris reaktorok. Körülbelül 450 van belőlük és elsődleges céljuk nem a „polgári” energiatermelés, hanem sokkal inkább plutónium előállítása katonai célokra. Pontosan tudjuk, már a ’70-es évek óta, hogy a nukleáris erőmű nem gazdaságos : több energiát fogyaszt, mint amit termel és a számla evidensen nem foglalja magában azokat a dollár- vagy euro-százmilliárdokat, amelyek az általuk előidézett balesetek és az állandó megbetegedések kezelésével kapcsolatosak. A nukleáris erőművek elsőrendű célja az egész világon, hogy plutóniumot és szegényített urániumot termeljenek emberek elpusztításának céljára (Felidézzük olvasóinknak a CIA egyik jelentését, amelyet nemrég jelentettek meg a Next-up webhelyen, amely tökéletesen leírja a „plutónium-háromszöget”, amelyben Franciaország (EDF, Cogema/Areva, CEA), Japán és az USA működik közre. Minden nukleáris erőmű állandóan kibocsát radioaktivitást : technikai szakkifejezéssel kiszökik. Ezt számos tanulmány bizonyította. Nem kell mást tenni, csak tanulmányozni az emlőrák és a diabetes magas prevalenciájának térképet az USA régióiban : ezek a régiók egy-egy nukleáris erőmű 150 km-es körzetében helyezkednek el. Franciaországban egy ilyen tanulmányt lehetetlen lenne elkészíteni, abból az egyszerű okból, hogy nem létezik olyan régió, amely kívül esne egy atomerőmű (és ezzel a lehetséges robbanások-detonációk) körzetén ! Franciaország a világ atomerőművekkel legsűrűbben ellátott országa, amely annak a tökéletes egyetértésnek köszönhető, amely az egymást követő (és a legkülönbözőbb politikai árnyalatú) kormányok és a nukleáris gang (EDF, Cogema/Areva, CEA) között 1956 óta fennáll.

- Radioaktív hulladékok. 1982-ig „hivatalosan” körülbelül 100 000 tonna keletkezett, amely betontárolókba zártak, az óceánok mélyén. De mégsem lehettek eléggé mélyen, mert a 2006-os indonéziai szökőár szeszélye következtében újra előkerültek, megfeneklettek a szomáliai partoknál az ottani halászok gyors halálát okozva. Hogyan befolyásolhatják ezek a radioaktív hulladékok a Föld tengereinek életét ? Nem tudjuk, nem látjuk. Körülbelül harminc éve a radioaktív hulladékok újra feldolgozzák, de hogy megnyugodjunk, a nukleáris nyugdíjalapokat nem nyelte el az emberi történelem legsúlyosabb pénzügyi megrázkódtatása, amely 2008 óta tart. A radioaktív hulladékok virágzó és csendes nyugalmat élveznek a nukleáris tárolókban (még több tízezer van a levegőben, tengerekben és a földön), a francia és japán nukleáris erőművek vegyes hulladékégetőiben (7 % plutónium-tartalommal), néha Európa útjain kóborolnak és néha még bizonyos nukleáris reaktorok medencéiben is heverésznek. Várnak a Hullámra !

- „Szegényített uránium-bombák”. Paolo Scampa ezeket nevezte a „gazdagok piszkos bombáinak”. Ellentétben azzal, amit megnevezésük alapján gondolnánk, ezek rettenetes tömegpusztító fegyverek. A NATO és az USA által végzett összehangolt líbiai „humanitárius” akció – amelynek végső célja az olaj és arany és a líbiai nép pénzügyi forrásainak ellopása (és az övezet destabilizálása) – szegényített negyedik generációs urániumbombák ezreit használta már fel, líbiai területen. Szegényített urániumbombákat először Izrael használt a Jom Kippur-i háborúban (1973-ban) Egyiptom ellen. Izrael használta ezeket Libanonban és az USA és a különböző nyugati „koalíciók” is alkalmazták a volt Jugoszláviában, Irakban, Afganisztánban és Líbiában. Izrael használta ezeket Gazában is (az ACDN** szervezet nyomozása szerint). A szegényített urániumbombák rákot, mutációkat és sterilitást okoznak magukban ezekben az országokban vagy a katonáknál, akik a humanitárius műveletekben vesznek részt. Így az USA-ban egy 631 174 veterán katonán végzett vizsgálat szerint 87590 szenvedett izom- vagy csontbetegségekben, 73154 mentális betegségekben, 67 743 pontosan nem ismert betegségekben, 63 002 gasztrointesztinális betegségekben 61524 idegrendszeri betegségekben stb. Felhívjuk az atomenergia polgári szószólóit, hogy nézzék meg azokat a honlapokat az interneten, ahol torzszülött (és ez még így is eufemizmus) gyerekek képeit mutatják be, akik Irakban vagy Afganisztánban*** születtek, a humanitárius és felszabadító akciók következtében, vagy Ukrajnában a csernobili baleset nyomán. A „szegényített urániumbombákból” olyan izotópok szabadulnak fel, melyek féléletideje 2.5 milliárd év, vagyis még 24 milliárd év után is radioaktívak maradnak.

- A nukleáris „kísérletek”. Ellentétben azzal, amit a megnevezésük sugall, ezek szabályszerű robbantások. 1945 óta több mint 2500 légköri és földi robbantásra került sor. A legnagyobbat oroszok végezték, annak hatóereje a hirosimai bomba 3000-szerese volt. 1963-ban. 1963-ban, látván, hogy John Kennedy elnök egy olyan törvényt készül hozni, amely megtiltaná a természetben folyó atomkísérleteket, az amerikai militarista klikk egyetlen évben 250 robbantást végzett, szinte naponta egyet.

- A modern kémiai agrárgazdaság. Ez a mezőgazdaság szinte totálissá vált a nyugati országokban és a fejlődő vagy nyugatosodó útra lépett országokban is nagy részt képvisel. Szintetikus műtrágyákat és egy háborús eszközként is alkalmas fegyvert – peszticideket – használ a gombák, gyomok, rovarok, férgek stb. elleni harcban, ezeket fungicidként, herbicidként, inszekticidként, nematocidként stb. jellemzi. Ez a háborúzó, vagy halált hozó mezőgazdaság mérgezett élelmiszereket termel, rengeteg rákos, mutagén és reprotoxikus hatást idéz elő. Egyébként egy agronómus a szintetikus műtrágyákat már régen mezőgazdasági használatra szánt mini atombombákhoz hasonlította – vagy még inkább mezőgazdasági felhasználás ürügyén történő népirtásnak. A modern kémiai mezőgazdaság felhasználja a Monsanto és más bűnös multinacionális cégek által genetikailag módosított vetőmagokat is. Ezek a kiméra vetőmagok és a belőlük nyert terméke ugyancsak mini-bombáknak tekinthetők, amelyek megzavarják az emberi és állati szervezetet, amint azt számos vizsgálat bizonyította.

- A vegyipar. A „parasztok” számára termelt méregkoktélokon kívül ez az ipar tízezer számra gyárt olyan vegyi termékeket, melyek többsége, hogy az erre használt kifejezést alkalmazzuk, valóságos bombák. Bizonyos kémiai termékeknek változatos elnevezésük van : vakcinák, allopátiás gyógyszerek, élelmiszeradalékok, szintetikus cukrok stb.

- A kommunikáció, az orvosi megelőzés és az „antiterrorista” harc technológiái. Ebben a high-tech útitáskában meg kell említenünk a harmadik és negyedik generációs mobiltelefonokat, a WIFI-rendszereket, az orvosi célú képalkotó módszereket, a repülőtéri test-szkennereket stb. Felhívjuk az olvasó figyelmét Daniel Favre svájci kutató egyik friss tanulmányára a házi méhek megbetegedéseire, amelyek a telefónia elektromágneses interferenciájával kapcsolatosak. Hogy összefoglaljuk ezt a genocídiumot, a bűnös és őrült pszichopaták két különleges műveletet hajtanak végre az emberi genom tönkretételére és az emberi faj egy jelentős részének kiirtására. Az első abban áll, hogy közvetlen radioaktív szennyeződést generálnak a nukleáris technológiával : nukleáris kísérleteket az atmoszférában és a földön, polgári és katonai nukleáris reaktorokkal kutatási és plutónium-előállítási célokkal, szegényített uránium-tartalmú bombákkal és a radioaktív hulladék kezelésének elhanyagolásával. A második az immunrendszer tönkretételéből áll, közvetett radioaktív szennyezésekkel, alattomosan és minden nap : mérgezett élelmiszerek, vakcinák, allopátiás orvosságok, mobiltelefon, stb.

És mindennek megkoronázásaképpen még ott az 1961 decemberében a WHO és a FAO égisze alatt megszületett Codex Alimentarius, ez a halálos hab a nagy nukleáris tortán. Csak csodálni lehet a globalista maffia rafinált stratégiáját : 1945 óta a katonai-ipari komplexum tönkretette az emberiséget és a bioszférát és létrehozott egy nemzetközi szervezetet a Codex Alimentariust, amelyről azt feltételezzük, hogy védelmezi az embereket. És mit tesz a Codex Alimentarius, hogy védje az embereket : elfogadja a biocid multik megrendeléseit, hogy ránk kényszerítse a kiméra vetőmagokat, a szintetikus műtrágyákat, a peszticideket stb., és hogy ránk kényszerítse minden élelmiszer (radioaktív) sugárkezelését !

Még egyszer ismételjük, hogy a Codex Alimentarius a WHO-tól függ, az ENSZ-gépezet egyik tagjától, amelyet helyesebb lenne Mutációs és Sterilitási Szervezetnek nevezni (szójáték, a WHO francia rövidítése OMS, ami az Organisation pour les Mutations et la Stérilité-re is alkalmazható). Emlékeztetünk rá, hogy a WHO maffiózói 1959-ben egy titkos megnemtámadási szerződést kötöttek az IAEA (Nemzetközi Atomenergia Ügynökség) maffiózóival. Az IAEA ártó kapacitása óriási. Ezek a bűnözők még mernek néhányszor tíz halottról beszélni vagy több mint néhány ezerről Csernobil következményeként, miközben az USA Tudományos Akadémiájának jelentése 2009 novemberében megerősítette, hogy 1986 és 2004 között 950 ezer ember**** halt meg a világon a csernobili katasztrófa következtében. És most már 2011-ben vagyunk.

A Codex Alimentarius kérlelhetetlen parancsa 1961 óta, nagyon rövid idő alatt (ez a holnapot jelenti) minden táplálék-kiegészítő és minden gyógynövény használatának megszüntetéséhez vezet, amelyek lehetővé teszik az emberiségnek, hogy megvédje magát, a radioaktivitás és a mezőgazdasági, orvosi, vagy ipari szennyezés minden káros hatása ellen, vagy gyógyításra használja fel. Ezeknek az anyagoknak a betiltása, kell-e mondani az alternatív orvoslási eljárások többségének eltűnéséhez vezet, és ez az, amit a totalitárius WHO el akar érni, amit évtizedek óta próbál, hogy kriminalizáljon minden alternatívnak mondott terápiát. A WHO jobban szereti előmozdítani a rák kezelését, amely „járványossá” vált, a kemoterápiát és a sugárterápiát : csodálatos korban élünk.

A csomó meg van kötve. A globalista maffia megmérgezi az emberiséget és a Necro-Codex Alimentarius révén megakadályozza abban, hogy természetes és alternatív terápiákkal gyógyítsa magát. Több év telt el azóta, hogy erre figyelmeztettünk, de ennek nem volt visszhangja. Kanada már meghozta a saját C 51-es törvényét. Az USA két állama olyan törvényt hozott, amely minden alternatív terápiát büntet. Az elmúlt héten Oregon államban az FDA (az USA egészségügyi és mezőgazdasági szabályaiért felelős szerv) egy 80 nehézfegyverzetbe öltöztetett rendőrtől támogatva rajtaütést hajtott végre egy több mint 20 éve működő kis cégnél, a Maxam Nutraceutics-nél, amely az autizmus gyógyítására szolgáló „táplálék-kiegészítőt” termel (a betegség az USA-ban és Európában endémiássá vált hála a radioaktív szennyezésnek és a higanytartalmú vakcináknak). Ami az Európai Uniót illeti, hűen totalitárius és antidemokratikus alapjaihoz, eszeveszetten lenézi az embereket és a multinacionális cégek és a nukleáris gang kedvében jár : rövidesen süllyesztőbe küld minden táplálék-kiegészítőt és gyógynövényt, még az agroökológiai technikák által használt természetes preparátumokat is. És ugyanez az Európai Unió emeli meg a megengedett radioaktivitási szintet az élelmiszerekben, hússzorosára, azzal az ürüggyel, hogy jobban megéri radioaktív táplálékot fogyasztani, mint az élelmiszerhiánnyal szembenézni. A minimális radioaktivitási küszöb egy nagy tudományos szélhámosság. Emlékezzünk arra, hogy az endokrinológiai szakemberek szerint nem létezik a radioaktív szennyezésnek minimális dózisa, és hogy a gyenge dózisok által provokált szennyezések gyakran sokkal destruktívabbak a humán embrióra, mint az erős dózisok által provokált szennyezések. Mit tegyünk ? Az első időkben talajdekontamináló technikákat dolgoztak ki. Csernobil után megtiltották az Ausztriából származó sajtok árusítását, azonban hamar észrevették, hogy a biogazdaságokban termelt sajtok, ahol hosszú évek óta vulkáni köveket (zeolitokat) használnak adalékként, teljesen mentesek a radioaktivitástól. Valóban, a zeolitok családjának összes vulkáni változata ismert arról, hogy képes nehézfémeket és radioaktív részecskéket blokkolni. Az emberiség jövője az ökologikus mezőgazdaságon múlik. Tény, hogy az első védelmi vonalban a nehézfémek és a radioaktivitás ellen van egy mikrobiális élet, amely prosperál a talajban és a humusz és a mikroelemek jelenléte nélkülözhetetlen a növények harmonikus táplálkozásához. Ez az első védelmi vonal teljesen hiányzik az európai talajok többségéből, amelyek halottak, sterilek, eloxidálódtak és amelyeknek az élelmiszeripari termékei nem jók másra, csak arra, hogy degenerálódást előidéző szabad gyököket generáljanak.

Léteznek aztán szennyeződésmentesítő technikák, amelyek gombákhoz vagy növényekhez folyamodnak, hogy megkössék a radioaktivitást. Nem könnyű egy kertet vagy egy rétet gombával telíteni, de sokkal könnyebb olyan növényfajokat ültetni, mint a napraforgó vagy a kender. Bizonyos tanulmányok úgy értékelték, hogy ezt a két növényfajt sikerrel használták a csernobili balesetet követően. A fennmaradó kérdés, hogy hogyan reciklálják a szennyezett növényeket. Javasolhatnánk, hogy meg kellene szervezni az összegyűjtött növények elküldését az Élysée-palotába vagy az EDF illetve az Areva székhelyére. A kender nagy előnye, hogy mint szennyezés mentesítő növény, erős kötelekbe alakítható !

Mert őszintén szólva, a Föld népeinek szükségük lenne ezekre a kötelekre, azon a napon, amikor felállítják azt a planetáris bíróságot, amely elítéli az összes pszichopatát és szociopatát, és mindenféle olyan alakokat, akik szép Földünket egy mérgező és radioaktív szemétládává alakították át.

Tény, hogy a dekontaminálás első fázisának, teljes logikával, a társadalmi szövet szennyezés mentesítése lenne, mert nem sok értelme van a bioszféra dekontaminálásának, ha a katonai-ipari rablók tovább folytatják annak mérgezését. A társadalmi szövet dekontaminálása egy sürgős parancs, ha segíteni akarjuk az emberi fajt, hogy megállítsuk ezt a jelenlegi kiirtási folyamatot. A katonai-ipari rablókat minden elképzelhető eszközzel semlegesíteni kell. Ez teszi lehetővé, hogy leállítsunk minden nukleáris erőművet, betiltsuk a vegyi mezőgazdaságot, elítéljünk minden biocid multinacionális céget, elimináljuk a globalista sajtót, véget vessünk a pénzügyi diktatúrának…

Röviden, elő kell mozdítanunk a hatalmasságokkal szembeni engedetlenséget, amelyek egy morális és szellemi szempontból légüres térben működnek, az Új Világrendben. Ha állami kiszolgálóikat semlegesítjük, a multinacionális vállalatok összeomlanak, mert csak az általános korrupciónak köszönhetően tudnak fennmaradni. Ez az a korrupció, amely lehetővé teszi a TEPCO-nak, a japán kormánynak és különböző nyugati hatalmaknak, hogy arcátlanul hazudozzanak, azt állítva, hogy a helyzet Fukushimában stabilizálódott és, hogy nincs semmiféle radioaktív veszély a Föld lakosai számára, akiket erőszakkal vaskos tudatlanságban tartanak. Franciaországban, talán nincsenek önmagukat antinukleárisnak deklaráló NGO-k ? A „Jöjjünk ki a Nukleáris Energiából Hálózat” (Réseau Sortir du Nucléaire) olvasóinak figyelmét a New York Times-ra irányítja, a fukushimai „károsodott reaktorok” állapotáról szóló információkra. Legyünk komolyak, a reaktorok nem károsodtak, hanem tönkrementek és sokkal autentikusabb lenne az angolul beszélő olvasókat az ezen problémának szentelt blogok felé orientálni az USA mainstream sajtója helyett. Az ember szinte megkérdezné magát, hogy kinek szolgál a Réseau Sortir du Nucléaire, amióta kidobták maguk közül Stephan Lhomme-ot, aki létrehozta a saját Observatoire du Nucléaire-jét (Nukleáris Megfigyelő). Ami a Greenpeace-t illeti, weblapján a Fukushimával kapcsolatos sekélyes állításai patetikusak : a japán kormány nyilatkozatainak ez az átirata nem tartalmaz információt, ez ködösítés. Emlékeztetünk rá, hogy a Greenpeace, akárcsak a Réseau Sortir du Nucléaire, kezességet vállalt a környezetvédelmi Grenelle hatalmas bohózatáért, ami már csak egy nukleáris „nem-program” !

Ténylegesen az Association Next-up az, amely megpróbálja a legkomolyabban tálalni az információkat Franciaországban, napról-napra. Tanácsoljuk még olvasóinknak, hogy kövessék Jean-Pierre Petit honlapját, akinek a technikai és tudományos dokumentumai mindig csodálatosan alátámasztottak. Ami a Criirad-ot illeti, nem mutatott be friss újdonságokat április 12-i nyilatkozata óta. Belátható, hogy a kis szervezetek nincsenek könnyű helyzetben, pénzügyi eszközök nélkül, próbálnak meg lyukat fúrni a titkok homályos falába, amelyet a fukushimai reaktorok köré emeltek, nem betonszarkofág van Fukushima körül, hanem a hazugságok és ködösítések szinte áthatolhatatlan szarkofágja. Ki idézte fel egy nukleáris robbanás erős valószínűségét és nem csak a hidrogénét a 3. reaktorban ? Senki, kivéve néhány orvost vagy nukleáris szakembert, akik nem a kettős beszédet használják : Leuren Moret, Arnie Gundersen, Chris Busby… És ma, április 29-én, Toshiso Kosako professzor, akit a japán kormány bízott meg március 16-án, mint nukleáris szaktanácsadót, könnyekkel a szemében bejelentette lemondását, mert, amint mondotta, „a miniszterelnök figyelmen kívül hagyja a törvényeket”. Talán nem ismeri azokat ? Ennek a rövid cikknek a célja nem a félelem vagy a depresszió keltése : azért íródott, hogy előmozdítsa a szennyezést eltávolító technikák megvalósítását és bátorítsa az embereket, hogy nyíltan hirdessenek harcot a katonai-ipari komplexum rablói, saját rossz sorsuk mérgező forrása ellen.

A fukushimai válság és a planetáris élelmiszerlánc egészének bekövetkező szennyezése egy új kihívás a Földanyával való együttélésre. Csak kevés időnk maradt.

Dominique Guillet, 2011 április 29.

A szerző az Association Kokopelli aktivistája. 1999 óta a Kokopelli Szervezet harcol a vetőmagok és a humusz szabadságáért. Elkötelezettek vagyunk, hogy kutassunk és létrehozzunk olyan eljárásokat, amelyek hasznosak a kertművelők számára, hogy segítsük őket élni és folytatni kertészi munkájukat egy radioaktivitással szennyezett világban. Minden technikai dokumentumunk hozzáférhető a szervezet honlapján vagy blogjában.

* a cikk ezt az értéket tévesen a környezetre adta meg, azonban az egyik angol nyelvű honlapról kiderül, hogy ezt az értéket egy, az 1. reaktorba juttatott robot a reaktor belsejében mérte. Az erőmű körüli kiürített övezetben is jelentős a sugárdózis : kb. 1 nap alatt az 1 éves megengedett dózisnak megfelelő sugárzás érheti az embert.

** ACDN – Action of Citizen for Nuclear Disarmement (Állampolgári Akció a Nukleáris Leszerelésért)

*** http://loveforlife.com.au/content/07/06/13/death-made-america-impacts-depleted-uranium-contamination-afghanistans-children-war

**** ez az adat téves, bár egyik honlapról a másikra kering az interneten. A csernobili baleset által okozott megbetegedések, halálesetek számát igen nehéz becsülni, mert az adott övezetben lakó, illetve a baleset idején ott tartózkodó emberek megbetegedéseit nem lehet ok-okozati összefüggésbe hozni a balesettel. Az egyértelműen a sugárzás által okozott halálesetek száma valóban 100 alatt van, és a valószínűsíthetően annak tulajdonítható daganatos megbetegedések is ezres nagyságrendűek. Mivel a radioaktív sugárzás károsító hatását valószínűségi alapon lehet jellemezni, az expozíciónak kitett emberek között lehettek további, a sugárzással esetleg összefüggő megbetegedések, elhalálozások, de a közel milliós nagyságrend erősen eltúlozza a tényeket, ami sajnos rontja a cikk mondanivalójának hitelességét. Tisztában kell lenni azzal, hogy a természettudomány – és az azon alapuló szaktudományok csak bizonyított állításokat fogadnak el, a feltételezéseket pusztán hipotézisnek tekintik. Mindez nem jelenti azt, hogy az atomerőművek más, megújuló energiával történő helyettesítését, vagy az uránalapú erőművek jobb technológiával (pl. tóriumos erőművek) történő felváltását ne kellene kiemelt ökológiai célnak tekinteni.

Répondre à cet article


Suivre la vie du site RSS 2.0 | Plan du site | Espace privé | SPIP | squelette