mercredi 6 juillet 2011

Szeptember 17-én lesz negyven éve, hogy Joan először adott koncertet La Courneuve-ben. A pacifista amazon most újra megjelenik a központi színpadon.
Fête de L’Humanité 2011
Joan Baez nagy visszatérése a l’Humanité ünnepén
Központi színpad
Szeptember 17-én lesz negyven éve, hogy Joan először adott koncertet La Courneuve-ben. A pacifista amazon most újra megjelenik a központi színpadon.
Fête de l’Humanité 2011 : itt a program ! program
Joan Baez több mint fél évszazada testesíti meg a művészi és politikai elkötelezettséget. Megszólaltatja kivételes műveit, amelyek képesek rímekbe szedni a művészetet és politikát anélkül, hogy az egyik árnyékot borítana a másikra. Szeptemberben újra ünnepelhetjük részvételét a l’Humanité ünnepén, ahol már 1971-ben is megjelent. Akkor Maxime Le Forestier antimilitarista dalát, az „Ejtőernyős”-t (Parachutiste)* adta elő, valamint Sacco és Vanzetti balladáját.
„Felejthetetlen pillanatok” – írta egy hallgatója Pat de Panic álnéven, az énekesnővel készült interjú közlése után. Ő, aki annak idején ott volt Joan koncertjén, La Courneuve-ben, hozzáteszi : „Ez az asszony, aki nem szeretne valamiféle tanító lenni, példakép” (a cikk : Joan Baez, „elkötelezettségem soha nem volt áldozat” Baez).
Elhajtja a felhőket és tisztává teszi az eget
Joan Baez a béke és a szabadság oszlopa. Éteri hangja, amely szerény fenséggel repül az ég felé, a pacifista amazon kettős csodáját testesíti meg : ellenálló és fényes, mint a kristály, elhajtja a felhőket és tisztává teszi az eget. Nem hátrál meg, ha lelkiismerete meggyőzi, hogy át kell hatolnia egy rémisztő akadályon, kész rá, hogy ragyogjon a viharban. Így, a háborúpártiak nyomása ellenére ellátogatott Észak-Vietnamba, hogy tiltakozzon a háború ellen és kifejezze szolidaritását. A How Sweet The Sound című CD-DVD (Proper Records, 22 euró) első ízben mutatja meg ennek a látogatásnak a képeit. Látjuk a harcos énekesnőt, imádkozni Hanoi lakóival, egy olyan döntő pillanatban, amikor a legerőszakosabb bombázásoknak voltak kitéve. Számára soha nem volt kétséges, hogy gyakorolnunk kell az állampolgári engedetlenséget, amikor az emberi méltóságot megcsúfolják.
Joan éneke olyan, mint a felszabadulás lehellete
Egy mexikói apa és angol anya gyermekeként született. Joan egy hívő és pacifista családban nőtt fel és hamar csatlakozott a mozgalomhoz is. Tizenhat évesen elment az egyik egyetemre meghallgatni Martin Luther King egyik előadását, amely a buszok bojkottjára hívott fel, a faji diszkriminációra adott válaszként. Azóta tudja, hogy a békéért folytatott harcnak szenteli az életét. A hippimozgalom magára ismert ebben a gyengéd pasionariában**, aki Woodstockban***, 1969-ben egy emlékezetes műsort adott. Joan Baez résztvett a maga idejében a nagy ügyekben, túl a határokon, túl az ideológiai gátakon : az apartheid elleni harcban, amely az Egyesült Államokban nem akarta viselni ezt a nevet, de ugyanazok voltak a jellegzetességei, a nők jogaiért folyó küzdelemben, a Pinochet-diktatúra elleni mozgósításban, támogatta Nelson Mandelát, ezt az akciót Joan vezette az Amnesty Internationalnál, 1972 óta…
1993-ban, Boszniába, pontosabban Szarajevoba, az ostromlott, fojtogatott városba utazott. Ott Joan éneke mintegy a felszabadulás lélegzete volt. La Courneuve-ben, újra vele együtt énekelhetjük majd a Blowin’ in The Wind-et, hogy a forradalom szele tovább zúgjon.
Vásárolja meg jegyét a l’Humanité 2011-es ünnepségére itt : jegy
Az ünnepség plakátja középütt alul látható !
Jegyzetek :
* A video a baloldali ikonra kattintva elindul
** utalás Dolores Ibárrurira, a „kemény” Pasionariára
*** A woodstocki előadások közül a Joe Hill videója a jobboldali ikonra kattintva elindul

Forrás : baez
Fordítás és a zenei betétek csatolása : Hrabák András