Paul Krugman : Vállalati pénzek

A 2008-as közgazdasági Nobel-díjas Paul Krugman joggal nevezi kiábrándítónak, hogy a gazdasági válságból a tőkés rendszert üzemeltető politikai-gazdasági-kulturális elit semmit sem hajlandó tanulni. Továbbra is a csődhöz vezető gazdaságpolitikát akarják folytatni, annak nyilvánvaló bukása ellenére. Bár Krugman közvetlenül az amerikai elitet bírálja, az uniós vezetés sem különbözik attól. A pénzvilág szabályozásáról szóló üres fecsegéseken kívül eddig csak értelmetlen, további romlást okozó megszorításokat voltak képesek kitalálni.

Krugman, Paul : Vállalati pénzek

Paul Krugman : Corporate Cash Con - 2011. július 3.

Washingtonban, az utóbbi néhány évben csüggesztő tapasztalat volt megfigyelni a gazdasági vita alakulását. A diskurzus megdöbbentő gyorsasággal, hónapról hónapra primitívebbé vált; a 2008-as pénzügyi válság tanulságait elfelejtették, és maguk az eszmék, amelyek a válságba sodortak bennünket – a szabályozás mindig rossz, ami jó a bankároknak, az jó Amerikának, az adócsökkentés egyetemes gyógyír – visszanyerték a befolyásukat. És most visszatér a leszivárgási gazdaságelmélet, különösen a gondolat, hogy a gazdaság számára minden jó, ami növeli a vállalati profitot. Ezzel szemben, ez bizarrnak látszik. Az utóbbi két évben a profitok magasra szöktek, míg a munkanélküliség katasztrofálisan nagy maradt. Miért kellene bárkinek is azt hinnie, hogy még több pénzt adni a vállalatoknak, korlátozások nélkül, gyorsabb állásteremtéshez vezetne ? A leszivárgási elmélet mégis láthatóan teret nyer és még egyes demokraták is “beveszik”. Miről beszélek ? Vizsgáljuk meg először az érveket, amelyeket a republikánusok használnak, hogy védjék a felháborító adókibúvókat. Hogyan követelhetik emberek egyidejűleg a vad megszorításokat a Medicare* és Medicaid** terén és védhetik egyúttal a fedezetalap-menedzserek és vállalatirepülő-tulajdonosok speciális adókedvezményeit ? Nos, ezt mondta Eric Cantor, a Ház többségi vezetőjének a szóvivője Greg Sargent-nek a The Washington Post-tól : “Nem lehet segíteni a bérmunkásokat az állást kínáló bérfizetők adóztatásával.” Ugyanilyen képmutatóan célzott arra, hogy a szóban forgó adókedvezmények főként a kis vállalatokat segítik, (valójában a nagy vállalatokat). De az alapvető érv az volt, hogy minden, ami több pénzt hagy a korporációk kezében, több állást fog jelenteni. Ez a tiszta leszivárgási elmélet. És itt van a repatriáció témája. Az USA-vállalatoknak adót kell fizetniük a tengeren túli fiókjaik nyeresége után, de csak akkor, ha ezeket a profitokat visszautalják az anyavállalatnak. Most egy változás készül – amelyet persze egy nagy lobbizási kampány mozgat – amnesztia felkínálására, amely szerint a társaságok visszavihetik a pénzeket, alig fizetve adót. Még egyes demokraták is támogatják ezt az ötletet, azt állítva, hogy állásokat fog teremteni. Mint ennek a tervnek az ellenzői hangsúlyozzák, ezt a filmet már láttuk : Hasonló adószabadságot kínáltak fel 2004-ben, hasonló reklámmal. És ez teljes kudarcot vallott. A társaságok valóban éltek az amnesztia előnyével, sok pénzt mozgatva vissza az USA-ba. De ezt a pénzt arra használták fel, hogy osztalékokat fizessenek, adósságot fizessenek vissza, más cégeket vásároljanak fel, visszavásárolják a saját részvényeiket – sok mindent tegyenek, kivéve a beruházásaik növelését és munkahelyek teremtését. Valóban, semmi bizonyítéka annak, hogy a 2004-es adószabadság bármit is adott volna a gazdaság stimulálásához. Amit az adószabadság megtett azonban; esélyt adott a nagy vállalatoknak elkerülni az adófizetést, mert végül is visszahozták és adózták volna annak a pénznek nagy részét, amelyet amnesztiával hoztak be. És ösztönözte ezeket a vállalatokat arra, hogy még több munkahelyet vigyenek a tengeren túlra, mivel most már tudják, hogy jó esélyük van közel adómentesen hazahozni a tengeren túli profitokat további amnesztiák segítségével. Mégis, mint mondtam, törekszenek ennek a szerencsétlen műsornak a megismétlésére. És most a körülmények még rosszabbak. Gondolják meg : Hogyan képzelheti bárki, hogy a vállalati készpénz hiánya tartja vissza a helyreállást Amerikában, éppen most ? Végül is, széles körben értik, hogy a vállalatok már olyan pénzek tömegén ülnek, amelyeket nem fektetnek be a saját ügyleteikbe. Az elfekvő pénz nagy konzervatív beszédtémává lett. A jobboldaliak állítása szerint a cégek a politikai bizonytalanság miatt nem ruháznak be. Ez majdnem bizonyosan hamis : erős bizonyítékok vannak arra, hogy a cégek pénzen való ülésének a valódi oka a vevői kereslet hiánya. Bárhogyan is, ha a korporációknak már most is sok, nem használt pénze van, miért gyorsítanák a helyreállást az adókedvezmények, amelyek növelik ezeket a pénzhalmokat ? Nem is gyorsítják, természetesen. Az állítások, amelyek szerint a vállalati adókedvezmények munkahelyeket teremtenének, vagy a vállalati repülőgépekre adott adókedvezmények megszűntetése munkahelyeket rombolna le, ostobaságok. Tehát, ezt kell válaszolni a vállalatoknak való nagy adakozást védelmezőknek : Amerika nem a vállalati készpénz hiányának a problémájával küzd. A nagy cégeknek már megvan a terjeszkedéshez szükséges pénzük; amit nélkülöznek, az, hogy nincs okuk terjeszkedni még szorult helyzetben lévő vevőkkel és a kiadásokat nyirbáló kormánnyal. Amire a gazdaságunknak szüksége van, az a kormány közvetlen munkahelyteremtése és a jelzálogkölcsönök könnyítése a feszített vevők számára. Amire nagyon nincs szüksége, az dollármilliárdok átvitele vállalatokba, amelyeknek nincs szándékában felvenni bárkit is, kivéve még több lobbizót. (Ford. Szende György)

Forrás : krugman